A BFZ Alapítvány
A BFZ életében új szakasz kezdődött, amikor 1992-ben, az akkor létrejött BFZ Alapítvány és a Főváros megállapodása alapján Budapest állandó zenekara lett. Magyarországon, de egész Kelet-Európában úttörő módon a megállapodás megosztotta a terheket és a felelősséget: a Főváros vállalta a zenészek és a menedzsment bérét, az Alapítvány pedig minden egyéb költséget. Biztosította a művészi autonómiát is: a zeneigazgatót az Alapítvány nevezte ki, a menedzser-igazgatót pedig az Alapítvány javaslatára a Főváros.
A nagyszerű indulás és a fantasztikus művészi sikerek ellenére a “kettős fenntartás” egyre több gondot és konfliktust okozott, ezért hét év után a Főváros és az Alapítvány megállapodott, hogy az Alapítvány teljesen átveszi a zenekar fenntartását. 2000 őszétől a BFZ tulajdonosa, fenntartója a BFZ Alapítvány.
Mit érdemes tudni az Alapítványról?
A BFZ Alapítvány legfontosabb feladata, hogy megteremtse a zenekar működésének anyagi, jogi, személyi feltételeit, a művészeti vezetőkinevezésével biztosítsa a zenekar töretlen művészi színvonalát. Az Alapítvány vezető szerve a kuratórium, amelynek tagjai zeneszerető magánemberek, civilek – ha tetszik “pesti polgárok” -, akik fontosnak tartják, hogy Budapestnek és Magyarországnak legyen egy világszínvonalú zenekara. Munkájukat ingyen végzik, sőt anyagi lehetőségeik függvényében támogatják a zenekart, hiszen megtiszteltetésnek veszik, hogy részesei lehetnek ennek a nagyszerű ügynek.
Az Alapítvány közhasznú szervezet, pénzügyei nyilvánosak, átláthatóak és auditáltak.
Az Alapítvány adatkezelés nyilvántartási száma NAIH-50006/2012.
A Budapest Fesztiválzenekar Alapítvány az adatok kezelésekor és az adatkezeléssel kapcsolatos tevékenysége során a Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el.
Csatolt dokumentumok
- Alapító okirat, 2014. december 18.
- Közhasznúsági jelentés, 2015
- Közhasznúsági jelentés, 2014
- Közhasznúsági jelentés, 2013
- Közhasznúsági jelentés, 2012
- Közhasznúsági jelentés, 2011
- Közhasznúsági jelentés, 2010
- Közhasznúsági jelentés, 2009
- Közhasznúsági jelentés, 2008
- Közhasznúsági jelentés, 2007
- Szervezeti és Működési Szabályzat (módosítás alatt)
- TAO befogadható támogatás