Fischer és Mahler Titánja

Nagyszabású koncerten mutatkozik be a BFZ Gyerekkórusa. A Fischer Iván által megálmodott projektbe az ország különböző pontjairól érkeznek a kivételes adottságú fiatal énekesek, akik a fellépési lehetőségek mellett egyéni és csoportos zenei foglalkozásokon vesznek részt a képzés során. A program a magyar kóruséneklés gazdag hagyományait ötvözi a nemzetközi élvonal pedagógiai módszereivel. Ennek jegyében a gyerekkórus a koncert első felében különböző népek dalait adja elő hazánktól Izraelen és Japánon át Mexikóig. A válogatásban nemcsak az összetartozás jelenik meg vezérmotívumként, de a természet is. Az ifjú titánok után egy másik „Titán”, Mahler Budapesten bemutatott terjedelmes érzelempalettája, a gyermekdalt is tartalmazó 1. szimfónia hangzik el.

Minden népnek megvannak azok a dalai, amelyek valamilyen formában a nemzeti identitás részévé váltak. Ezek ritkán autentikus népzenék, inkább népdalként terjedő versfeldolgozások, folklorizálódott műdalok, népzenei gyökerű kórusművek. Egy biztos: az egyszerű, de gyönyörű, a szerelemről gyakran természeti képekkel mesélő dalok szövege és dallama szempillantás alatt segít átéreznünk egy-egy nép lelkét.

A műsort indító Keletre mennék (Till Österland vill jag far) kezdetű svéd népdalban gyönyörű tájak, az élet fája és örökzöld kert vár ránk a szerelemhez vezető úton. Az Alekszej Merzljakov 1810-es években írt versére énekelt Sík völgy ölén magányos tölgyfán keresztül mesél a társnélküliség fájdalmairól orosz nyelven. A Kodály által Menyhén gyűjtött Zöld erdőben a magyar népdaloktól megszokott letisztultsággal szól a vágyakozásról. Nagy ugrás következik: a közös evezésről, hullámokról és szélről zengő suriname-i dal, a Húzzátok az evezőt (Lolo mi boto) Max Knigge feldolgozásában hangzik el, majd héber nyelvű imádságot (Tfilati) hallunk az 55. zsoltár szövegére Naomi Shemertől. A La sandunga mexikói „folkkeringő”, Françoise Leleu dolgozta át kórusra. A műdal a Tehuantepeci-földszoros nem hivatalos himnuszává vált a nép ajkán, ehhez képest meglepő, hogy a szöveg egy zapoték nőről szól, aki halott édesanyját siratja. Kontrasztként az újjászületés gyönyörűségéről énekel a Cseresznyevirágok (Szakura) című japán dal Michael Neaum feldolgozásában, amire, újra Európából, viszonzatlan szerelemről szóló görög népdal (Apo xeno meros – Idegen helyről) felel. A sort a BFZ Gyerekkórusa észt művel, Arvo Pärt gyermekdalciklusának Nyári keringőjével (Suvine valss) zárja, amit szerzője eredetileg a Kaland az erdőben című színdarabhoz komponált.

A szimfóniaírás Beethoven után soha többé nem lehetett már szimpla rutin. A szerzők nehezebben szánták rá magukat, hogy a műfajban alkossanak, és ha nekifogtak is, rengeteg vázlat, több változat és – a levelezések tanúsága szerint – folyamatos vívódás lett az eredmény. Meg persze remekművek. Mahler 1887 legvégén kezdett el dolgozni első szimfóniáján, amelyet kezdetben programmal ellátott, öttételes szimfonikus költeménynek szánt. „A szimfóniának olyannak kell lennie, mint a világ. Magába kell foglalnia mindent” – írta Sibeliusnak. Ez a mentalitás tükröződik a tételeken át ívelő, egymással rokonítható motívumokban, önidézetekben, stiláris kirándulásokban, illetve a változatos hangszerelésben is. A mű meglepően hosszú lassú bevezetéssel indul. A témafoszlányokból fokozatosan jutunk el a darab főmotívumához. A törölt – és azóta önálló koncertdarabként élő – Blumine helyére a második tételben energikus scherzo lépett, amelyet különleges lassú tétel követ: nagybőgőn megszólaló gyermekdal, klezmer- és katonazene. A darabot eleinte tragikus hangú, végül diadalmas és szenvedélyes finálé zárja.