Oroszországban született, de sokan brit hegedűművészként tartják számon. Okoz ez bármi ellentmondást Önben?

Azt hiszem, mindkét identitásom nagyon komfortos számomra. Hétéves koromban jöttem az Egyesült Királyságba, és kb. 15 éves korom óta vagyok brit állampolgár, ezért teljesen normális, hogy egyesek brit zenészként tekintenek rám. Én személy szerint úgy érzem, hogy a zenei identitásom meglehetősen univerzális, mert volt szerencsém nagyon sok különféle zenei háttérrel rendelkező embertől tanulni – ez komoly hatással volt rám. Nagyon büszke vagyok az orosz zenei örökségemre, de rendkívül hálás vagyok azért is, hogy Európában tanulhattam és fejlődhettem zenészként.

Hogy emlékszik vissza a gyerekkorára? Édesapja dalszerző-gitáros, édesanyja zongorista volt – úgy képzelem, éjjel-nappal jelen volt az életükben a zene.

Az biztos, hogy sok zene szólt nálunk otthon, de nincs olyan emlékem, hogy valaha arra kényszerítettek volna, hogy én is zenéljek, vagy ott legyek, ahol a muzsika szól. Apám sikeres rockzenész volt és nagyon sokat turnézott az Autograph nevű zenekarával, édesanyám pedig nagyon sok időt töltött a Moszkvai Konzervatóriumban – keresett zongorista volt, egyszerre 3-4 tanárral és az ő tanítványaikkal dolgozott együtt. Természetesen előfordult, hogy az édesanyám otthon tartott órát vagy nálunk próbáltak, olyankor én is ott szaladgáltam körülöttük. Ezzel együtt sosem éreztem úgy, hogy nálunk folyton szól a zene. De ha volt valami, amit igazán szerettem, az Prokofjev Péter és a farkas című műve, a másik pedig Benjamin Britten Zenekari kalauz fiataloknak című darabja. Ezeket szinte minden nap meghallgattam.

Ilyen zenei háttérrel szinte magától értetődőnek tűnik, hogy korán elkezdett zenélni. Nyolcévesen már hegedűművészként lépett fel Montpellier-ben!

Nagyon szerencsés vagyok, hogy egészen kicsi koromtól támogató légkör vett körül. A családomban sok zenész van, akik már a kezdetektől segítettek és bátorítottak engem. Volt egy különösen jó tanárom, aki fantasztikusan tudott bánni a fiatal diákokkal – rengeteget köszönhettem neki, többek között a fellépéseimet is.

Hétévesen kezdett el a Yehudi Menuhin Iskolába járni London mellett – mi volt az intézmény legfontosabb jellemzője?

Csodálatos pillanatokat éltem meg a Yehudi Menuhin Iskolában, és rengeteget adott az ott töltött nyolc év. Az iskola legnagyobb erőssége valószínűleg a tantárgyak sokszínűségében rejlik. Nagy hangsúlyt fektetnek a kamarazenére és a zenekari munkára, de alaposan felkészítettek a szóló játékra is. Számos fellépési lehetőségünk volt, ami fiatalon kiemelten fontos, mert segít fejleszteni a színpadi jelenlétet.

Milyen benyomásokat szerzett Yehudi Menuhin óráin? Milyen ember volt?

Élénken emlékszem rá, de azt nagyon sajnálom, hogy olyan fiatal voltam, amikor közel kerültem hozzá. Hihetetlenül kedves és támogató volt velem, és miatta kötöttem ki az Egyesült Királyságban, hiszen ő hívott meg engem, az édesanyámat és a tanáromat az iskolájába. Az egyik legkedvesebb emlékem Lord Menuhinról az, amikor tizenhárom évesen az ő vezényletével adtam elő Mendelssohn hegedűversenyét Budapesten.

Szólókarrierje mellett van egy triója is. Mi a különlegessége a Sitkovetsky Triónak?

Soha nem gondolkodtam rajta, mi a különlegességünk, mert őszintén szeretjük a teljes repertoárunkat. Az utóbbi időben viszont több lehetőségünk nyílt együtt dolgozni kortárs zeneszerzőkkel új programokon és projekteken. Az elmúlt három évben öt új művet rendeltünk meg, ami nagyon izgalmas, mert segít bővíteni a zongoratrió műsorkínálatát, ami ugyan nem hatalmas, de nagy valószínűséggel magában foglalja a valaha írt legjobb zeneművek egy részét. A trió fontos része a karrieremnek, és elképesztő belegondolni, hogy 2027-ben ünnepeljük a csapat 20. évfordulóját. Repül az idő!

Nem ez az első alkalom, hogy együtt muzsikál a Fesztiválzenekarral Budapesten. 2024-ben játszott a Koncert a Békéért című eseményen az együttessel. Hogy emlékszik vissza erre az élményre?

Fischer Iván karmesterrel és a Budapesti Fesztiválzenekarral való fellépésem muzsikusként minden bizonnyal az egyik legemlékezetesebb zenei élményem volt (Az ukrán Diana Tishchenko és az orosz Alexander Sitkovetsky a párbeszéd és a béke mellett felszólalva játszottak duettet a zenekar koncertjén – a szerk.) Nagyon sokat jelentett számomra, hogy egy ilyen érzelmes, szívből jövő és megható eseményen debütálhattam velük. Keserédes este volt: zeneileg izgalmas, mégis szívszorító. Összességében az egész előadás hihetetlenül felemelő volt, és nagyon büszke vagyok rá, hogy kivehettem belőle a részem.

Az interjút Váradi Júlia készítette.