Concertino: C.P.E. Bach, Mendelssohn, Mozart, Sosztakovics, Beethoven

Hosszas moll kalandozások, ifjúkori művek, utolsó kompozíciók, korszakhatárokon alkotó szerzők – rendkívül színes, évszázadokat átfogó programmal zárja magyarországi évadát a Fesztiválzenekar. A Concertino-sorozat ezúttal is a vonószenekari irodalom legváltozatosabb darabjait hozza el. A klasszicizmusnak megágyazó Bach fiú szimfóniája után a tizenhárom éves Mendelssohn hegedűversenye szól. Utóbbiban a BFZ Végh Sándor Versenyének ötszörös győztese, Kádár István játssza a szólót, aki épp ezzel a művel nyerte el először a díjat 2004-ben. A szünet után Mozart kevés moll darabjának egyike folytatja a sort, ezt Sosztakovics 8. kvartettjének vonószenekari átirata követi. Beethoven egyik utolsó művének tétele zárja a hangversenyt, amelyet a zenekar koncertmestere, Daniel Bard vezet.

Bach legismertebb fia, a másodszülött Carl Philipp Emanuel a zenei klasszicizmus megalkotója. Gottfried van Swieten báró bécsi koncertjeire írt hat „hamburgi” szimfóniája 1773-ban született. A kora klasszikus háromtételes formában írt h-moll darabot éles dinamikai váltások, merészen egymás mellé pakolt motívumok és szokatlan harmóniák jellemzik. A gyors nyitótétel szünet nélkül folyik át a kecses, de harmóniailag feszült lassú tételbe, amely táncos fináléban oldódik fel.

A csodagyerek Mendelssohn tizenhárom évesen írta első, később megtagadott hegedűversenyét. A művet tanárának, Eduard Rietznek ajánlotta. Az 1950-es években Yehudi Menuhin által felfedezett darab a francia hegedűiskola és a C. P. E. Bach fémjelezte vonósszimfónia hagyományainak hatásairól árulkodik. Bach stílusa leginkább a nyitótétel dallamvonalaiban érhető tetten. A meleg andante mintha mozarti jegyeket viselne, a finálé a szerző korának virtuóz szokásait tükrözi.

„Egy rövid adagio két hegedűre, brácsára és csellóra, ahhoz a fúgához, amit régen két zongorára írtam” – szól Mozart tömör összegzése. A tételpár több szempontból is különleges helyet foglal el az életműben. A c-moll hangnemből következően egyrészt borúsabb, mint Mozart legtöbb alkotása, másrészt reflektál a szerző Bach-tanulmányaira, hiszen a fúgaírás egyértelműen bachi örökség, csak épp a prelúdium helyett itt egy 1788-ban készült adagio előzi meg.

Sosztakovics legnépszerűbb kvartettjébe saját személyes tragédiáit és a második világháború szörnyűségeit komponálta bele. „A fasizmus és a háború áldozatainak” – áll a kotta címlapján, de a szerző hattyúdalként a következőt szerette volna ráírni: „a kvartett szerzőjének emlékére”. Feszült, sötét nyitótétel, zsidó dallamot idéző zaklatott scherzo, keringőszerű csontvázzene, pesszimista lassú tétel és halálos ítéletbe halkuló (morendo) finálé követi egymást – ezúttal Rudolf Barshai a szerző által is elfogadott átiratában.

A koncert egyetlen dúr zenéje sem hoz felhőtlen örömöt. Gyönyörűséget viszont igen. A B-dúr vonósnégyes Beethoven utolsó műveinek egyike, 1826 januárjában született. A darab novemberben új finálét kapott – ez a tétel lehet a szerző utolsó szerzeménye. Az idős mester a „kedves” jelzővel illette a hat részből álló kvartettet, amelynek ötödik tétele, a melankolikus Cavatina könnyeket csalt ki belőle. Végtelenül intim és szívszorító zene ez, dalként tálalva.