Oldódó feszültségek és lendületes táncok játsszák a főszerepet a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyének két félidejében. Fischer Iván a szünet előtt és után is Bartók Béla zenéjét állította párba egy-egy bécsi klasszikus szerző művével. A koncert Beethoven híresen drámai c-moll darabjainak egyikével, a hírhedt hadvezér, Coriolanus életének tragédiáját bemutató nyitánnyal kezdődik, majd Bartók befejezetlen, lírai hangvételű zongoraversenyével folytatódik. Haydn egyik leghíresebb szimfóniáját pedig Bartók gyűjtött dallamokon alapuló Román népi táncainak zenekari változata követi.

Mit ér a bátorság és a siker, ha valaki ellenszenves, megvető és gőgös? A római konzulok szerint nem sokat, így száműzik addigi vezérüket, a birodalmat sikeresen védő Coriolanust, aki bosszúból összeáll ellenségeivel, hogy bevegye Rómát. A támadást a fia lelkére beszélő édesanya gátolja meg, végül Coriolanus – saját vagy mások keze által – meghal. Beethoven 1807-ben készült nyitánya a főhős súlyos főtémáján, az anya lírai, de határozott melódiáján és az első dallam szertefoszló visszatérésén keresztül mutatja be a tragikus kimenetelű, de békével végződő történetet.

Hasonlóan keserédes oldás jellemzi Bartók 3. zongoraversenyét. A mű 1945-ben, a szerző halálának évében íródott Amerikában. Korábbi erőteljes, már-már agresszív hangzásaival ellentétben Bartók itt – feleségére, a darab címzettjére, Pásztory Dittára gondolva – a lágyságra helyezte a hangsúlyt. Az erdei hangulatot teremtő, verbunkos zenét idéző, gyakran rögtönzésszerű nyitótétel után, a népdalszerű finálé előtt Bartók legőszintébb, legmeghatóbb zenéje szól: egy vallásos, korálszerű ének, a magát éppen jobban érző szerző zenei imája.

Haydn angliai sikerét is megalapozó 88. szimfóniája energikus lassú bevezetővel indul, amely hol játékos, hol drámai főrészt vezet fel. A lassú második tétel Brahmsot is lenyűgöző főtémája eleinte szóló oboán és csellón hallható, és sokféle kísérettel jelenik meg a tétel során – még trombitával és timpanival is. A dudaszerű középrészt tartalmazó ritmikus menüett után ugyancsak népies hangulatú, de izgalmas kánont is felvonultató finálé zárja a művet.

1915-ben Bartók kiemelt hét hegedű- és furulyadallamot a romániai gyűjtéseiből, és zongoraciklussá, majd két évvel később zenekari darabbá fűzte őket össze. A nyitó Bottáncot a szerző leírása szerint „általában egy fiatal legény járja, aki állítólag akkorákat ugrik, hogy belerúg a mennyezetbe”. Az Öves elnevezésű játékos körtáncot a sejtelmes Topogó követi, majd a keleties, páratlan lüktetésű Bucsumi tánc szól. Váltakozó ütemmutatójú Román polka és virtuóz Aprózó zárja a művet.