A Budapesti Fesztiválzenekar és karmestere, Fischer Iván az évad két legüdébb és legkevésbé szokványos Beethoven-hangversenyét adta a héten a Lincoln Centerben. Váratlanul zeneakadémisták árasztották el a pódiumot az ötödik szimfónia egyik crescendáló részében, a kilencedik Örömódájában pedig a közönség soraiban megbújó kórustagok csatlakoztak az együtteshez. Michael Cooper, New York Times.
Ám ezek a rendkívül erőteljes koncertek – egy öt várost érintő amerikai turné részeként, amelynek a végállomása vasárnap, Bostonban lesz – átmenetileg veszélybe kerültek Trump elnök kaotikus beutazási tilalma miatt. A zenekar a múlt héten már az utazásra készülődött, amikor kiderült, hogy egyik csellistájuk – aki régóta magyar állampolgár – nem léphet be az Egyesült Államok területére, mert iraki állampolgársága is van, márpedig Irak egyike annak a hét muzulmán országnak, amelyekre a tilalom vonatkozik.
Fischer – aki a tolerancia és az elfogadás szószólójaként vált ismertté, miközben a hazájában Orbán Viktor miniszterelnök kormánya bevándorlóellenes, nacionalista és elzárkózó politikát folytat – egyszerre csak olyan helyzetbe került, hogy meghívóival, az Egyesült Államok tisztviselőivel szemben kellett tiltakoznia a nyitottságot képviselve.
– Mélyen megérintett az eset; nagyon erős elhatározásom, hogy soha, senkinek nem engedem meg, hogy kipécézzen valakit a zenekaromból, és megkülönböztesse a származása, bőrszíne, vallása vagy bármi egyéb miatt – mondta Fischer Iván kedden, a szállodájában készült interjúban.
A 66 éves, zsidó származású karmester, aki nagyszüleit a holokauszt során vesztette el, elmondta: gyakran gondolt a zsidó muzsikusokra, akiket a nácizmus idején eltávolítottak a vezető zenekarokból, beleértve a Bécsi és a Berlini Filharmonikusokat, s egy részüket deportálták, más részüket megölték. – Ezt a leckét alaposan megtanultam – jelentette ki –, és egyszer s mindenkorra eldöntöttem, hogy nem engedem újra megtörténni.
Úgyhogy Fischer Iván – aki hazájában azzal is harcol az antiszemitizmus ellen, hogy zenekarával olyan magyar városok elhagyott zsinagógáiban lép fel, ahol a helyi zsidó lakosságot kiirtották a II. világháborúban – telefonon beszélt egy külügyminisztériumi tisztviselővel. Azzal érvelt, hogy a csellistája, akinek nevét a művész biztonsága érdekében nem árulta el, ugyanannyira magyar, mint bárki más a zenekarban, és nem hiszi, hogy az általa is olvasott elnöki rendelet kettős állampolgárokra is vonatkozna. Másnap – brit, kanadai és egyéb országbeli diplomaták nyomására – a Trump-adminisztráció bejelentette, hogy a kettős állampolgárok beléphetnek az országba.
Így, amikor hétfőn este a Budapesti Fesztiválzenekar színre lépett a David Geffen Hallban, hogy eljátssza a kilencedik szimfóniát – s benne az Örömóda dallamát, a testvériség dicshimnuszát, amelyet először a mélyvonósok szólaltatnak meg –, a csellószólam teljes létszámban lehetett jelen.
A színfalak mögött lezajlott zenei diplomácia a Trump-korszak változó Amerikájához alkalmazkodni próbáló klasszikus zenészek egyik legdrámaibb pillanata volt. A beutazási tilalmat bírálta az Amerikai Zenekarok Szövetsége, valamint Deborah Borda, a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar elnök-igazgatója is, aki azt írta a Los Angeles Timesban, hogy a rendelkezés „bevándorlói gyökereink elárulása”. A Seattle-i Szimfonikusok szerdára ingyenes hangversenyt hirdetett, amelyen az érintett országok zenéjét szólaltatják meg. Christoph von Dohnányi, a Clevelandi Szimfonikus Zenekar korábbi zeneigazgatója szintén elítélte a tilalmat, mondván, hogy nagybátyja, Dietrich Bonhoeffer német evangélikus teológus, akit megöltek a nácik, ellenezne egy olyan intézkedést, amely korlátozza a muzulmánokat, miközben kivételt tesz a keresztényekkel.
A budapesti együttes vízumügyének rendeződése lehetővé tette az amerikai zenebarátok számára, hogy meghallgassák napjaink egyik legelismertebb és legeredetibb zenekarát. Fischer nagy tisztelettel közelít az általa vezényelt zenéhez, az azt övező, kiüresedett hagyományokhoz viszont annál kevésbé.
Az e heti Beethoven-koncerteken ez azt jelentette, hogy az üstdobost nem hátra, hanem középre, előre ültette, ahová a versenyművek szólistáját szokták; zeneakadémistákat hívott meg a Juilliard Schoolból és a Bard College-ból, hogy az ötödik szimfónia vége felé a pódiumra siessenek és csatlakozzanak az előadáshoz; a New York-i Concert Chorale énekeseit elrejtette a nézőtéren, hogy a Kilencedik végén, az Örömódában felpattanjanak énekelni.
– Azt hiszem, hogy ha minden irányból halljuk az énekhangokat, a közönségből, saját magunktól, az emberektől, akkor sokkal közelebb kerülünk a mű eredeti jelentéséhez – mondta Fischer.
A karmesternek a próbái sem szokványosak. Hétfő reggel a Geffen Hallban egy Bach-korállal indította a Beethoven-próbát, ami, mint kifejtette, náluk már hagyomány. – Ez teremti meg a határvonalat a külső világ és a saját világunk között. Segíti az elménket, a lelkünket, és segít a fülünknek. – Néha lelépett a karmesteri dobogóról, körbejárt a hangszeresek között, és többször is leugrott a színpadról, hátrafutott a tizedik sorig, és ellenőrizte a hangzás egyensúlyát.
Jane Moss, a Lincoln Center művészeti igazgatója elmondta, hogy virtuozitása és a koncertek hagyományos kereteit túllépő ötletei miatt Fischer Iván a New York-iak kedvence lett. – Az esetek 80 százalékában felvonom a szemöldökömet, hogy na, már megint itt egy új ötlet, de kivétel nélkül miden alkalommal hihetetlenül hatásosnak bizonyultak – mondta.
Fischer Iván legközelebb idén nyáron, a Mostly Mozart Fesztivál alkalmából tér vissza Mozart Don Giovannijával – az előadás egyike azoknak a sikeres, félig szcenírozott produkcióknak, amelyeknek a művész egyszerre karmestere és rendezője. (A most uralkodó szokás szerinte „teljesen mesterséges, a rendező és a karmester ellentétes erőkként kétfelé cibálják szegény énekeseket”.)
Mikor arról kérdezték, lát-e hasonlóságot napjaink Egyesült Államokja és Magyarország között – ahol szintén erősödött a jobboldali populizmus, heves viták zajlanak a bevándorlásról és a menekültekről, valamint a déli határ mentén épült kerítésről –, elmondta, számos helyen lát efféle tendenciákat.
– Ezt nem amerikai problémának tartom – felelte –, hanem világméretűnek. Olyan időszakot élünk, amikor a félelmet rossz célra használják és felkorbácsolják. S ez rendkívül veszélyes dolog.
