Mendelssohn világhírű hegedűversenye, Dvořák egyik leghíresebb szimfóniája, a koncert nyitányaként pedig Fanny Mendelssohn kórusműve hallható a Budapesti Fesztiválzenekar ferrarai vendégjátékának keretében. A versenymű szólistája, Renaud Capuçon nem először áll a BFZ elé. Claudio Abbado egykori koncertmestere 1737-es Guarneri-hegedűjén hozza el mély és árnyalt hangszíneit, és azt a virtuozitást, amelyért a közönség és a kritikusok egyaránt szeretik. A technikás nyitótételből, éneklő áriából és a Szentivánéji álom hangulatát idéző fináléból álló mű után Dvořák művében azt követheti figyelemmel, hogy az első tételben hamar megjelenő háromhangos emelkedő motívum hogy szövi át és köti össze a négy tételt.

Fanny Hensel, vagy ahogy a legtöbben leánykori nevén ismerik: Fanny Mendelssohn a kor hagyományai szerint nem gyakorolhatta volna legnagyobb szenvedélyét, ám óriási tehetsége mégis utat tört, és elismert női zeneszerzőt faragott belőle. 1846-ban komponált Gartenlieder (Kerti dalok) című ciklusa hat kórusművet tartalmaz vegyeskarra. A sorozat negyedik tételében megzenésített verset Fanny férje, Wilhelm Hensel írta. A szöveg az éjszaka sötétjét és félelmetességét felszámoló fényről, a csendes, mégis eleven természet szépségéről és a szerelemről mesél, a zene ennek megfelelően élénk, csillogó és boldog.

Tizenhárom évesen írt – és nem is rosszul sikerült! – hegedűversenye után Mendelssohn több mint másfél évtized múltán nyúlt csak újra a műfajhoz. A komponálást más munkák és betegségek lassították, így végül csak hat évvel később, 1845-ben fejeződött be. A szerzőnek, bár maga is kiválóan játszott a hangszeren, technikai kérdésekben mindvégig segítségére volt hegedűs barátja, Ferdinand David, aki a darab címzettje is lett. Az eredmény Mendelssohn utolsó nagyobb zenekari műve: egy egyszerűen építkező, de nagyon is újító hegedűverseny. Zenekari bevezető helyett a szólista kezd az első tétel elején, sőt virtuóz kadenciáját is előbb hozza, mint azt a tétel formája sugallná. Nem csak a hegedűs türelmetlen ebben a versenyben: a három tematikusan is rokonságot mutató tétel szünet nélkül, különböző átkötésekkel követi egymást. A Dalok szöveg nélkül világát idéző lassú tétel után életvidám, trombitafanfárral induló finálé zárja a művet.

Saját 8. szimfóniája Dvořák számára is fontos mérföldkő volt: először sikerült igazán beépítenie a cseh népies zenét a szimfónia műfájába. A művet nemzeti hangvétele ellenére néha „angol” szimfóniának nevezik, mert a szerző a Cambridge-i Egyetem által adományozott doktori címe kapcsán ajánlotta fel az intézménynek. Az első tételben hamar megjelenő háromhangos emelkedő motívum átszövi és összeköti a négy tételt. A második tétel korálszerű rövid sorokból és izgalmas zenei párbeszédekből áll, a harmadik pedig, bár keringő, sokkal inkább idézi a szláv táncok hangulatát és stílusát. A finálét trombita fanfár vezeti be, majd egy variációkkal ellátott és indulóval megszakított dal adja a tétel magját.