Koncert 3 B-ben! Lehet-e annál színesebb egy zenei műsor, mint hogy a Fesztiválzenekar művészei korhű hangszereken megszólaltatnak egy Bach-szvitet, majd rögtön utána elhangzik Bartók élete utolsó hónapjaiban alkotott, befejezetlen zongoraversenye a Londonban élő magyar zongoristalegenda, a II. Erzsébet által zenei tevékenységeiért 2014-ben lovaggá ütött Sir Schiff András szólójával, végül a szélsőségek bebarangolását követően, mintegy szintézisként a jóval kimértebb és konzervatívabb Brahms keserédes szimfóniája zárja a hangversenyt? Évszázados ugrások ide vagy oda, az elsőre kibékíthetetlennek tűnő ellentétek nagyon is vonzzák egymást. A barokk és a 20. századi zene kifejezetten jól mutat egymás mellett, Brahms áradó melódiái pedig jólesően fürösztik meg a hallgató időutazásban és modern hangzásokban esetleg kimerült fülét.

Bach utolsó zenekari szvitje igazi nyitánynak való darab, hiszen a szerző Ouverture-nek nevezte az egész szvitet, nemcsak a mű első tételét, amely hagyományosan a francia operanyitány pontozott ritmusait és fenséges hangulatát idézi – Bachnál némi olaszos fűszerezéssel. A kor divatjához illően ezt stilizált táncok sora követi, elsőként két bourrée. A vidám és a titokzatos tánczene egymást váltogatva egy tételt alkot. Utána gavotte szól, amely „olyan örömöt fejez ki, amely sohasem veszíti el az önkontrollt”. A szinte kötelező menüett-pár után rendhagyóan nem igazi tánctétel, hanem ünnepélyes Réjouissance zárja a vonósokra, oboákra, trombitákra, timpanikra és continuóra írt művet.

A könnyedebb Bachot a szigorúbb Bartók követi. Első két zongoraversenyének formabontó megoldásai után Bartók élete végén visszatért a hagyományos formákhoz és hangvételhez. Feltűnő virtuozitást és modern újításokat mellőző 3. zongoraversenyét feleségének, Pásztory Dittának ajánlotta. A magyar népzenei dallamok visszafogottabb használata, a korábban elutasított verbunkos zene beengedése a műbe és a populárisabb hangvétel ellenére a darab az utolsó hangig bartóki. (Még akkor is, ha az utolsó 17 ütemet Serly Tibor dolgozta ki.) Az erdőzsongással induló nyitótétel után vallásos hangú, Adagio religioso zene következik, ahol két bachi korálzene fog közre egy valós madárhangokat is feldolgozó, Bartók éjszaka-zenéire emlékeztető szakaszt. Végül lendületes és vidám rondófinálé zárja a darabot, melynek bemutatójára csak Bartók halála után fél évvel került sor.

Hat évre volt szükség ahhoz, hogy Brahms a 2. szimfónia után újra hozzá merjen nyúlni ehhez a műfajhoz. Egy Rajna vidékén töltött nyár elegendő volt az igen összetett partitúra megírásához, a mű 1883 végén már a bécsi színpadon debütált. A 3. szimfóniát gyakran Beethoven „Eroicá”-jához hasonlítják, pedig Brahms hőse egészen más. Az F-dúr alaphangnem gyakori mollra színeződése és az első tétel zenei konfliktusai jól mutatják: ez a hős elsősorban önmagával küzd. A tételek baljós lezárásai, a lassútételre tánctétel helyett adott újabb komor, lassú válasz, valamint a finálé fanfár helyetti elcsendesedése lélektani drámává rajzolja át a megszokott hősi menetelést.