Humor és komolyság érzékeny ötvözetei kerülnek műsorra ezen a koncerten. Haydn legutolsó, Londonban született szimfóniája nem hazudtolja meg zenei fricskáiról híres szerzőjét, miközben a szokásosnál is komplexebb formában összegzi Haydn a műfajról szerzett tudását. Strauss operája, az Ariadné Naxos szigetén szintén izgalmas kettősségre épül, hiszen a komoly mitológiai témát a commedia dell’arte szórakoztató elemeivel kombinálja. A műből a New York Times által „gazdagon zengő szopránnak” nevezett Emily Magee és Bacchus szerepének egyik leghitelesebb megformálója, Roberto Saccà főszereplésével szólalnak meg részletek.

„Az új D-dúr szimfónia az utolsó, amit Anglia számára komponáltam” – írta Haydn 1795-ben, és talán már azt is sejtette, hogy ez lesz élete utolsó, összegző szimfóniája, és hogy – ahogy Somfai László fogalmaz – „a szimfonikus zene műfajában pontosabban-jobban ő már nem tudna fogalmazni”. A mű bemutatóján kizárólag Haydn-darabok szólaltak meg a szerző vezényletével – igazi fináléja volt ez a második londoni turnénak. Az első tétel lassú bevezetésének és gyors főrészének összekapcsolása, a letisztult középső tételek és a horvát népdalt dudakísérettel feldolgozó finálé méltó befejezése az életmű legfontosabb szeletének.

„Van egy világ, hol minden tiszta, és ez a szép világ a holtaké” – kezdődik Ariadné áriája a szünet után megszólaló operarészletben, amelyben a címszereplő a kezdeti ború után már-már vidám, játékos dallamok kíséretében, megváltásként várja a Hermész hozta halált. A szerelme után Naxos szigetén búslakodó krétai királylány történetében azonban feltűnik Zerbinetta és mitológiailag finoman szólva is tájidegen táncos társulata. A furcsa műfaji fúzióra az opera első felvonása, a Prológus ad magyarázatot, ahol Az úrhatnám polgár világában találjuk magunkat: a bécsi háziúr úgy dönt, a cicomás partira rendelt operát és komédiát egyszerre kell előadnia a két társulatnak. A „színház a színházban” jellegű opera szövegét Hugo von Hofmannsthal írta, aki saját Molière-adaptációját alakította librettóvá Strauss hatodik operája számára. A darab Ariadné és a mámor istene, Bacchus gyönyörű és dicsőséges, zenekari tuttiktól duzzadó szerelmes egymásra találásával zárul.