A 19. században a házi muzsikálás elterjedt formája volt a négykezes és kétzongorás kamarazene, egyrészt mert egy vagy olykor két billentyűs hangszer sok polgári otthonban megtalálható volt, másrészt mert ily módon átiratokban a zeneileg művelt rétegek – vagyis a polgárságtól fölfelé mindenki – hangszertudásuk révén otthoni körülmények között zenekari műveket is megismerhettek. A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt–Berlioz-maratonján Liszt Ferenc kétzongorás terméséből is ízelítőt kaphatunk.

Tegyük hozzá rögtön: Liszt nem az a zeneszerző volt, aki műkedvelőknek, „házi muzsikálás céljára” írt alkotásokat. Az ő művei mind zenei tartalmukban, mind technikai igényességükben professzionista előadók számára készültek, és szalonokban vagy hangversenyeken szólaltak meg. Mégis írt négykezes és kétzongorás műveket is, de az ő esetében e repertoár gyarapításának merőben más célja volt. Amikor Liszt négy kézre vagy két zongorára komponál, vagy saját darabjainak valamelyikét írja át e médiumra, azt kutatja, meddig tud elmenni a „varázslásban”: mennyire tud szimfonikus hangzást, zenekari színeket kicsalni a billentyűs instrumentumból, és természetesen, ha nem két, hanem négy kéz játszik egy vagy két klaviatúrán, a lehetőségek megsokszorozódnak.

Ezen a koncerten Liszt két kétzongorás műve szólal meg. Döntő különbség közöttük, hogy míg a négytételnyi tartalmat egyetlen tételbe sűrítő, 1866-os keltezésű Concerto pathétique eredetileg is két zongorára készült, addig a Les Préludes-öt Liszt eredetileg zenekarra komponálta, és a kétzongorás verzió átdolgozás.

A művek megszólaltatói, Palojtay János és Balogh Ádám a magyar zongoraművész-társadalom fiatal generációjának sikeres képviselői.

A Liszt–Berlioz-maraton a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa Budapest közös rendezvénye.