Program
Az eseményről
Az olasz Barry White – ezzel szinte mindent elmondtunk a szicíliai születésű Mario Biondiról, hiszen érzékien búgó baritonjával maga is rendkívül népszerű soul- és R’n’B-számok tolmácsa. A Mario Ranno néven született énekes sorsa valószínűleg eleve elrendeltetett: édesapja, Stefano Biondi ugyanis maga is slágergyáros volt, nagymamája énekesnőként, dédapja pedig festőművészként örvendett köztiszteletnek. Mario hivatásos karrierje tinédzser korában indult: mindössze tizenhét volt, amikor Ray Charlesszal léphetett fel, de az olasz énekesek krémje is előszeretettel hívta lemezfelvételekre, koncertekre. Saját stílusa kialakításakor nem tagadhatta meg, hogy nagy hatással volt rá Isaac Hayes, Luther Vandross és Donnie Hathaway. Első igazi slágere, a 2004-es This Is What You Are, amelyen a High Five Quintet kísérte, óriási sikerként robbant be a nemzetközi zenei köztudatba: számos listát meghódított, remixek sorát ihlette, és a San Remó-i Dalfesztiválon is elhangzott. Biondi mégsem maradt meg ennél a stílusnál: további irányzatokkal kísérletezett, a jazztől a funkon át a popig és a brazil zenéig. Népszerűsége a 2010-es években is kitartott, ennek egyik kiemelkedő bizonyítéka volt a 2013-as, Sun című album, amelyen olyan nevek szerepelnek vendégművészként, mint Leon Ware, Chaka Khan, Al Jarreau és James Taylor. Biondi nem várta meg, hogy a siker hulláma elüljön, azt meglovagolva karácsonyi CD-vel jelentkezett: a Mario Christmas továbbra is az érdeklődés középpontjában tartotta. Számait tökéletes angolsággal adja elő, anyanyelvén ritkán hallható, ám az Európai Hidak fesztiválon több dalt is elénekel olaszul.
Az Európai Hidak fesztivál a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénye.