Jobb gazdagnak és szépnek lenni. Vagy ki tudja… Federico Fellini 1960-as filmje, Az édes élet a maga idejében olyan kérdéseket tett fel a magyar nézőknek, amelyekre nehéz lett volna akkor választ adniuk. Viszont örökül hagyta nekünk a magyar nyelvben a dolcsevitát. Ezt aztán mindenki úgy értelmezte, ahogy akarta. Volt, aki egyfajta olasz életérzésként, volt, aki a léha, de vonzó élet metaforájaként, és természetesen voltak olyanok is, akiknek a szívét megszorongatták az édesnek tűnő, de elvesztegetett élet tobzódó tablójának képei. Fellini ekkor már elismert rendező volt – háta mögött az Országútonnal és a Cabiria éjszakáival. Az édes élet azonban alig hasonlít korábbi műveire. Lazább, epizodikusabb a szerkezete, a sztori csapong, de az édes-habos felszín alatt ott a szorongás, a tanácstalanság, a magány. És a zavarodottság: az olasz kultúra átalakulása miatt. Hiszen az apró villanásokban megmutatkozik, hogy szereplőink nem képesek összefésülni tradícióikat az éppen kibomló modern nagyvárosi – és fogyasztói – életformával. Hiszen Róma 1960-ban új fénykorát éli. Olimpia játékok – egyben az élő televíziós olimpiai közvetítések nyitánya. Kivirágzik a divat, a design. És nagyon menő amerikai kocsival száguldozni… Azon viszont akkor senki nem gondolkodott, vajon milyenek is lesznek/lehetnek a történet szereplői fél évszázaddal később. Aztán Paolo Sorrentino A nagy szépség (2013) című filmjében eljátszott a gondolattal. Érdemes megnézni mindkét filmet. Akár egymás után is.

Az Európai Hidak fesztivál a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénye.