Veress Sándor

Az erdélyi származású zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus 1907. február 1-én született Kolozsvárott. 1923-tól a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán Kodály Zoltán tanítványa 1927-ig, a zongora szakon pedig Hegyi Emánuel, később Bartók Béla voltak tanárai 1932-ig. Már ezekben az években elindult népzenekutatói pályája a Néprajzi Múzeumban Lajtha László vezetésével (1927-1934). Az 1930-as moldvai gyűjtőútjának eredményeit elismerve Bartók felkérte asszisztensének a Magyar Tudományos Akadémia keretein belül folyó népzenei rendszerezési munkájához (1934-1940). 1943-48 között a Zeneakadémia zeneszerzés tanára, valamint Kodállyal együtt a Magyar Művészeti Tanács zenei testületének tagja (1945-49). 1949-ben Kossuth-díjat kapott. 1950-től Bernben konzervatóriumi zeneszerzés és zeneelmélet tanár, 1968-77-ig az egyetem zenetudományi tanszékén oktat. 1992. március 4-én bekövetkezett haláláig Svájcban élt. Zeneszerzőként korai korszakát a magyar népzene erőteljes hatása jellemezte (I. vonósnégyes  1935, Erdélyi kantáta  1936). A Hegedűversenyben (1939) és az I. szimfóniában (1940) a kontrapunktikus szerkesztésmód, valamint az egyre kifinomultabbá váló ritmika mellett a dallami invenció is fontos szerepet kap. Az 1950-es évektől megfigyelhető a dodekafónia átvétele (Vonóshármas  1954). Utolsó alkotói periódusában (1961-) Veress a magyar és európai zenei hagyományokat integrálta műveiben.