hun/ eng
keresés
kosaram
Richard Strauss

Richard Strauss

Édesatyja korának legkiválóbb kürtművésze volt, édesanyja gazdag sörgyáros családból származott. Már hatéves korában megpróbálkozott a komponálással, és még gimnáziumba járt, amikor első műveit nyilvános hangversenyeken bemutatták. A középiskolával párhuzamosan hegedűt és zeneelméletet tanult. Kitűnő mestereinél, Benno Walternél és F.W.Meyernél is nagyobb hatást gyakorolt további fejlődésére, hogy zenekari muzsikus édesapja révén állandó szoros kapcsolatban állt a gyakorlati zenéléssel. Bülow meghívására 1885-ben -tehát 21 éves korában- a meiningeni zenekarhoz került másodkarmesterként, majd Bülow távozása után a kiváló együttes első karmestere lett. 1886-ban ugyanezt a tisztséget töltötte be Münchenben, majd 1889-től 1894-ig Weimarban működött. Útja -újból Münchenen át- 1898-ban Berlinbe vezetett, ahol a dirigálás mellett az Akadémián a zeneszerzés mesterképző osztályát is vezette. 1919-től 1924-ig F.Schalkkal együtt a bécsi Opera főzeneigazgatói állását látta el. Később már csak ritkábban állt karmesteri emelvényre, de Garmisch-Partenkirchen-i otthonából többször is ellátogatott művei előadására. Strauss meiningeni korszakában komponált művein határozottan felismerhető Brahms hatása. Utóbb A.Ritter - Liszt és Wagner művészetének lelkes híve - őt is megnyerte az ún. "új német iskola" számára, és ettől kezdve főleg Wagnerért rajong. Első jelentősebb alkotásai mégis a szimfonikus zene területén keletkeztek. A Don Juan (1888) és a Till Eulenspiegel (1895) ma is a koncerttermek kedvelt műsordarabjai. Két sikertelen kisérlet után, harmadik színpadi művének, a Saloménak 1905.évi bemutatója a szó legszorosabb értelmében vett világszenzáció, és a 20.század operatörténetének egyik legjelentősebb eseménye lett. (Till Géza)