Felix Mendelssohn-Bartholdy

Nagyapja Lessing barátja, a Bölcs Náthán hősének mintája, nagy műveltségű humanista. Hat gyermekéből a második, Abraham, Josef nevű testvérével alapította a híres Mendelssohn bankházat. Második gyermeke, Felix egyénisége és zeneszerzői stílusa már a szülői házban kialakult. A jómód, a felvilágosult, humanista szellem, a meleg családi kapcsolatok, a tehetség sokoldalú és természetesen könnyed megnyilvánulása egész életében osztályrésze lett. Gyermekkorában szívta magába a barokk zene iránti szeretetét, tehetsége mellett rendkívül kedvező körülményei lehetővé tették, hogy minden műfajban, minden formában bámulatosan koraérett művekkel lépjen elő, hogy hangszerelő képessége már az iskolapadban tökéletessé és jellemzően egyénivé alakuljon. A klasszikusan tökéletes formaművészetnek, a kifejezés technikai biztonságának, a hangzás leszűrt tisztaságának már 15-16 évesen birtokában volt. Meglepően korán talált rá egyéni hangjára is, így az éjszakai tündér- és mesehangra, költészetének legjellemzőbb, legsajátabb intonációjára (Szentivánéji álom), amely Weber mellett a német zenei romantika kezdetét és egyik soha túl nem szárnyalt csúcsát jelenti. Ezután hamarosan kibontakozott művészegyéniségének többi romantikus vonása is: a barokk hagyomány, az oratórium-műfaj, az orgonamuzsika, a fúgaszerkezet reneszánsza, a vallomásszerű Bach- és Haendel-kultusz, az úti élményekből fakadó tájköltészet, idegen országok, városok, különféle népek táncai, dalai iránti fogékonyság és egy újfajta, intim naplószerű zongorahang, a Lieder ohne Worte költészete. Az arányok, a hang leszűrtsége, a szenvedély fölényesen szabályozott áradása, a mindenben megnyilvánuló ízlés és mértéktartás egyedülivé teszik zenéjét a romantika századában: életműve a romantikus és a klasszikus igény sajátos ötvözete.