Luigi Boccherini

A luccai születésű Luigi Boccherini (1743-1805) zeneszerző és csellista rendkívüli zenei tehetségére korán felfigyeltek. Tizenhárom évesen már a római Szent Péter bazilika karnagyánál tanult. Szinte még gyermekfejjel koncertezett, komponált, és Filippo Manfredivel, a kiváló hegedűssel kvartettet is alakított. A vonósnégyes-irodalom különösen sokat köszönhet neki: csak ebben a műfajban százhuszonöt művet írt, többet, mint a nagy kortársa és kollégája, Joseph Haydn, akinek amúgy csodálója és követője volt. A párizsi spanyol követ ajánlására 1769-től a madridi udvarhoz szerződött. Első madridi időszakában főleg vonósnégyeseket és vonósötösöket írt. Vonóskvintettjeiben két gordonkát szerepeltetett. Gordonkaversenyeinek többsége korábban keletkezett, de a szimfóniaírást sem hanyagolta el, jóllehet ezen a területen kevesebbet alkotott, mint nagy bécsi kortársai. Zenéjére a spanyol kultúra nyomta rá bélyegét, az olasz komponista a spanyol rokokó nagy mestere lett. Kortársi visszaemlékezések szerint finom, érzékeny, erős intuíciójú művész volt, akinek zenéje képes volt „hallgatóját  titokzatos helyekre varázsolni, ahol ismeretlen és mágikus hangokkal találkozhatott.” A madridi udvari zeneszerzői stallumot egy időre felcserélte a  porosz királyi udvar zeneszerzői állásával. II. Frigyes szolgálatában csakis munkáltatója számára írhatott, ami nem segítette elő, hogy tehetségéhez méltó karriert fusson be és nemzetközi hírnévre tegyen szert. Élete utolsó évtizedét ismét Madridban élte le, egyre fokozódó nyomorban. A koncertezéssel – betegsége miatt – fel kellett hagynia, némi jövedelemre darabjainak gitárra való átírásával tudott szert tenni. Az utókor, kivált a romantika korában alábecsülte jelentőségét, és csak a huszadik században kezdte ismét felfedezni.