hun/ eng
keresés
kosaram

Josef Suk

Bár a korában elsősorban előadóművészként és tanárként ismerték, Josef Suk mint kiváló zeneszerző vonult be a zenetörténetbe. A cseh komponista 1874-ben született. Kórusvezető édesapjától zongorázni, orgonálni és hegedülni tanult, majd tizenegy évesen felvételt nyert a prágai konzervatóriumba, ahol 1891-ben diplomázott Op. 1-es zongoranégyesével. Abban az évben nevezték ki az intézmény élére Antonín Dvořákot, így Suk a diploma megszerzése után még egy évet maradt, csak hogy tőle tanulhasson. Dvořák a legjobb tanítványaként emlegette Sukot, aki 1898-tól nemcsak pályatársa, de veje is lett. Suk első alkotói korszakát a késő romantikus stílus, Dvořák öröksége hatja át. Kevés kamarazene, néhány dal és az operaszerzés hiánya jellemzi ezt az időszakot, amikor leginkább zenekari művek születtek. Op. 6-os vonósszerenádja – Brahms dicsérő szavainak köszönhetően – meghozta számára a hírnevet. Legismertebb műve, a Radúz a Mahulena egy színdarabhoz (és filmhez) készült. Dvořák halála (1904) és felesége elvesztése (1905) után introspektívebb, összetettebb és érzelmesebb zenék kerültek ki Suk műhelyéből. Ekkor született főműve, az Asrael szimfónia, és ekkoriban kezdett kísérletezni a politonalitással is. Kortársaival ellentétben műveihez sosem használt népzenei motívumokat. Suk 1935-ben hunyt el.