Igor Stravinsky

Apja a pétervári opera jónevű basszistája, nagy műveltségű művész volt. Édesanyja jól zongorázott, gyermekként tőle kapta az első zenei irányítást. Zenei ambíciót szülei nem vették komolyan, fiukat az egyetem elvégzésére kötelezték. Itt ismerkedett meg Rimszkij-Korszakov fiával, az ő közvetítésével mutathatta meg a mesternek első kompozícióit. 1908-ban ismerkedett meg Szergej Gyagilevvel, az Orosz Balett vezetőjével. Ez döntően befolyásolta további pályáját. A Gyagilevnek komponált Tűzmadár (1910) egycsapásra ismertté teszi nevét, amikor ezt a Petruska (1911) és a Sacre (1913) követi, Stravinsky már az európai zenei legjelentősebb egyéniségének számít - ezen a Sacre bemutató párizsi botránya sem változtat. A három táncjáték Stravinsky ún. "orosz korszakának" remekművei, korszakot nyit a század zenéjében. Ez a népi zenei világ maradt legfőbb ihletője a tízes évek végéig. De már A katona történetében felfigyel a jazz újszerű elemeire, a Pulcinella pedig már új stílusfordulatot jelez Stravinsky és az egész modern zene fejlődésében: a neoklasszicizmus megjelenését. Ettől kezdve minden Stravinsky mű új meglepetés. Híveit és ellenfeleit egyformán zavarba hozzák állandóan változó stíluselemeikkel. Horizontja a zenetörténet kezdeti korszakaitól egészen a közvetlen elődökig terjed. Reprezentatív neoklasszikus művei az Oedipus Rex, az Apollon Musagete, a Tündér csókja, a Zsoltárszimfónia, a Hegedűverseny, a Kártyajáték. 1909-től már csak rövid időre tér vissza hazájába, 1914-ben Svájcban telepedett le. Alakja, művészete, minden új megnyilatkozása a nemzetközi érdeklődés középpontjában áll: a kor zeneéletének dédelgetett kedvence, aki mindig értett hozzá, hogy a figyelmet magára irányítsa. A II. világháború kitörésekor Amerikába utazott, amerikai korszakának főbb művei a Szimfónia, a Rake's Progress című opera, az Ebony-Concerto. Az 1953-ban komponált Szeptett új szenzációt keltő fordulatot hoz, ennek egyik tételét ugyanis szeriális kompozíciós elv szerint írta. A bécsi iskola mestereivel csak ebben az időben barátkozott meg, addig ez a zenei világ meglehetősen idegen volt számára. A Szeptettől már a szeriális komponálást tartja az egyedüli fejlődési lehetőségnek. De az elvet a maga egyéni módján, nem a dodekafónia értelmében alkalmazza. A seria, a sor nála nem mindig (sőt általában nem) 12, hanem kevesebb, 5-6-8 hangból áll: számára a szerkesztési elv a fontos, nem a tizenkétfokúság.