hun/ eng
keresés
kosaram
Edward Elgar

Edward Elgar

A Worcester-környéki Broadheath-ban született, apja templomi orgonista és zenemű-kereskedő volt. A fiú, bár egy ideig ügyvédi irodában dolgozott, gyakran helyettesítette apját az orgona mellett. Worcesterben zenekart vezényelt, hegedült és aktív zenei tevékenységet folytatott. Első kompozícióját, egy zenekari Intermezzót 1883-ban mutatták be Birminghamben. 1885-ben apja utóda lett a worcesteri St. George székesegyházban. A nyolcvanas évek végén Londonba költözött, és véglegesen a zeneszerzésnek szentelte életét. 1899-ben írt Enigma-variációira a magyar származású Richter János hívta fel a nyilvánosság figyelmét. A kitüntetések és a társadalmi megbecsülés számos jele kísérte a továbbiakban zeneszerzői pályafutását, amit az 1904-ben kapott nemesi rang tetőzött be. Alkotói pályafutása azonban már a húszas években derékba tört, felesége halálát soha nem tudta kiheverni. Utolsó kompozícióját — szimfóniáját — haláláig nem fejezte be, és úgy rendelkezett, hogy ez a műve mindörökre befejezetlen és kiadatlan maradjon. Elgar zenéjét keveset játsszák, így a hangversenyek közönsége alig ismeri. A romantikus elődök — elsősorban Schumann és Wagner lírai vénája ebben a zenében halványabb árnyalatokkal, bágyadtabb hőfokon nyilatkozik meg, artisztikus csiszoltsága, szerzőjének nemes ízlése azonban tagadhatatlan.(Pándi Marianne)