Arcangelo Corelli

Fusignanóban született. Zenei tanulmányait Faenzában kezdte, tizenhárom éves korában került Bolognába, ahol négy évi tanulás után, 1670-ben a Filharmonikus Akadémia tagja lett. A hetvenes években állítólag megfordult Párizsban, Rómában és Münchenben, a nyolcvanas években pedig Hannoverben. Annyi biztos, hogy 1685-ben (mikor első kompozícióit kinyomatta), már Rómában élt, és mint kiváló hegedűs és jeles komponista, nagy megbecsülésnek örvendett. Amszterdamból, Párizsból, Londonból keresték fel a tanítványok, az ő iskolájából került ki többek között Geminiani és Locatelli. A Rómában letelepedett Krisztina svéd királynő 150 tagú udvari zenekarának vezetését bízta Corellire, a nápolyi király is több ízben próbálta — eredménytelenül — rábírni, hogy költözzék Nápolyba. A kilencvenes évek táján Modenában működött, 1708-ban pedig végre ellátogatott Nápolyba, ahol Alessandro Scarlatti remek operai zenekara az ő concerto grossóit is kitűnően adta elő. Ennek ellenére a nápolyi út nem járt sikerrel: a király elégedetlen volt Corelli lassú zenéivel, és Scarlatti is ellene fordult. Visszatért Rómába, itt töltötte élete utolsó éveit. Halála után Ottoboni kardinális a Panteonban állíttatott a mesternek művészi síremléket. Mint kora egyik legnagyobb hegedűse, a hangszer pedagógiáját igen magas fokra fejlesztette; mint zeneszerző, a barokk zenekari muzsika stílusának alapjait vetette meg öt sorozat concerto grossójával, illetve kamaraszonátájával. A korabeli európai zene különféle stílusirányzatait jól ismerte, és ezeket szuverén módon vette át a maga concertóiba. A velencei operanyitányok ünnepélyes hangja éppúgy hatott rá, mint Lully balettjeinek tánctételei, vagy a bolognai mesterek ellenpontozó írásmódja. Műveinek maradandó értékét, népszerűségét a harmóniavilág, dallamosság és ritmika klasszikus egyensúlya, nyugodt és tiszta kifejezésmódja biztosítja.