Hun/ Eng
Keresés
Kosaram
Alexander Sitkovetsky

Alexander Sitkovetsky

hegedű

A moszkvai születésű Alexander Sitkovetsky komoly zenei hagyományokkal büszkélkedő családból származik. Nyolcévesen lépett először pódiumra szólistaként, és ugyanabban az évben Angliába költözött, hogy megkezdje tanulmányait a Yehudi Menuhin Iskolában, ahol jelenleg mint „Associate Artist” tevékenykedik. Később a londoni Royal Academy of Music hallgatója lett, majd a németországi Kronberg Akadémián folytatta zenei tanulmányait. Szólistaként, művészeti igazgatóként és kamarazenészként is számos díjat kapott; többek között állandó kamarazenei partnerével, Wu Qiannal elnyerte a duónak járó díjat a 2011-es Trio di Trieste versenyen.

Korábbi emlékezetes koncertjein versenyművek előadójaként olyan zenekarokkal lépett fel, mint a Royal Filharmonikus Zenekar, a Müncheni Kamarazenekar, a Berlini Konzerthaus Zenekara, a BBC Skót Szimfonikus Zenekara, a London Mozart Players, a Camerata Zürich, az Ausztrál Kamarazenekar, a Tokiói Szimfonikus Zenekar, a Hallé Zenekar, az Academy of St. Martin in the Fields kamarazenekar, a Moszkvai Szimfonikus Zenekar, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar és a Londoni Filharmonikus Zenekar.

Alapító tagja a díjnyertes Sitkovetsky Triónak. A világszerte koncertező együttes 2022-ben elnyerte a BBC Music Magazine kamarazenei díját. Emellett a Julia Fischer által alapított vonósnégyesnek is állandó tagja. Kamaraművészként fellépett a Verbier-i, a Storioni és a Stavangeri Fesztiválokon, a Music for Galway eseményein és a Schubertiadén.

Alexander Sitkovetsky az 1679-ben készült, „Parera” elnevezésű Stradivari-hegedűn játszik, amelyet a Beare’s International Violin Society kölcsönöz számára egy nagylelkű támogató jóvoltából.