„Harmonikusan lírai, ugyanakkor tele van tűzzel” – a New York Times így írt a játékáról, hozzátéve, hogy Ön a világ egyik vezető hegedűművésze, holott még mindig nagyon fiatal. Hogy sikerült ez a gyors felívelés?
Arabella Steinbacher: Az egyik alapvető attitűd, ami jellemez, hogy soha nem szabad abbahagyni a tanulást, akármilyen sikereket is érek el. A másik, hogy minden új lehetőségnek nagyon tudok örülni. Igazán szerencsés vagyok, mert sok csodálatos ember kísérte az eddigi pályámat. Az egyik legfontosabb közülük Ana Chumachenco, aki nyolcéves koromban felvett a hegedűosztályába. Azok az évek kiemelkedően fontosak egy fiatal muzsikus számára. Még a legtehetségesebbek zenéhez fűződő viszonyát is könnyű tönkre tenni, ha túl korán indul el a karrierjük, de Ana megvédett ettől a veszélytől. Óriási repertoárt kellett megtanulnom, és rendszeresen szervezett számomra fellépéseket diákzenekarokkal egészen kicsi koncerttermekben. Így volt időm rá, hogy felépítsem a személyiségemet muzsikusként. Csak 18 éves koromban éreztem magam elég „erősnek” ahhoz, hogy beleugorjak a zenei világ mélyvizébe. Emellett soha nem múlt el a szerelmem a zenélés iránt, akármilyen nehéz időszakon is mentem keresztül.
Létezik olyan muzsikus, akire ideálként tekint, és akivel azonosul hegedűművészként?
A.S.: A múlt században élt hegedűművészek közül tudnék idolokat választani, mint például Nathan Mironovich Milstein, Arthur Grumiaux, vagy a nagy énekes, Fritz Wunderlich. Azt hiszem, a hangjuk tisztasága és egyszerűsége vonz. A zene szerintem az emberi lélek tükre, és ha egy muzsikus képes megmutatni azt, ami benne rejlik, akkor meg tudja érinteni a hallgatóságot.
Vannak kedvenc darabjai, amelyeket bármikor szívesen eljátszik?
A.S.: Ha össze kéne állítanom a kedvenceimet, az egy több század kompozícióiból álló keverék lenne. Beethoven hegedűversenye mindig meditálásra késztet és valamilyen különös gyógyító hatással van rám. Alban Berg az “Egy angyal emlékére” című darabja talán az egyik legkülönlegesebb élményem. Általában nagyon szeretem a 20. században keletkezett műveket, különösen Prokofjev, Hindemith és Britten darabjait.
Budapesten Erich Korngold romantikus hegedűversenyét játssza a Fesztiválzenekarral. Milyen a viszonya a darabbal és a szerzőjével?
A.S.: Tizenhat éves voltam, amikor előszőr hallottam ezt a csodálatos hegedűversenyt Ulf Hoelscher felvételén, és azonnal beleszerettem. Valahányszor meghallgattam, boldoggá tett, ezért újra és újra elindítottam a lejátszót. Egy tündérmesére emlékeztet, és elrepít egy másik világba.
Többször is dolgozott már együtt a budapesti koncertek karmesterével, Marek Janowskival. Mesélne róla?
A.S.: Marek Janowski először 2003-ban hívott meg, hogy Brahms hegedűversenyét játsszam a zenekarával Berlinben. Azóta nagyon sokat muzsikáltunk együtt, több közös felvételünk is készült. Ő ugyanakkor nemcsak szakmai partner számomra, igazán jó barát is, aki nagyon sokat jelent nekem. Számtalanszor segített az életem során.
Önnek is jut energiája arra, hogy segítse az arra rászorulókat a világ különböző részein, legutóbb Japánban.
A.S.: Nem sokkal a 2011 tavaszán pusztító cunami után Tokióban léptem fel. Édesanyám japán, úgy éreztem, már csak ezért is kötelességem segíteni azoknak a szörnyű helyzetbe került embereknek. Tudtam, hogy fizikai segítséget nem nyújthatok, hiszen nem vagyok orvos, ezért azt adom, amit tudok, vagyis a muzsikát. Kiderült, hogy a zenének is van gyógyító hatása, így aztán 2011 decemberében négy német barátommal együtt elutaztunk Szendai azon részére, ahol a legnagyobb károk keletkeztek, és az ideiglenes hajlékokba kényszerült embereknek játszottunk. Meghatározó élményt jelentett mindannyiunk számára, amit ott tapasztaltunk. Különösen, amikor láttuk, milyen csodás segítséget nyújtanak a CARE humanitárius szervezet tagjai ezeknek az embereknek. Azóta pontosan tudom, mennyire felemelő dolog segíteni.
Szívesen hallanék a Stradivarijáról. Hogy jutott Önhöz, és hogy „viselkedik”?
A.S.: Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ezen a szépséges “Booth” Stradivari hegedűn játszhatok, amely 1716-ban készült. A Nippon Music Foundation adta kölcsön immár 13 éve, azóta egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Olyan ez, mint egy szerelmi kapcsolat, amelyben egyre többet és többet tudunk meg egymásról – és persze mindkettőnknek vannak jó és kevésbé jó napjai.
A koncertek helyszíne és időpontja: Müpa, február 12–14.
