hun/ eng
keresés
kosaram
Zenekarimenedzser-asszisztenst keres a BFZ

Hír

Zenekarimenedzser-asszisztenst keres a BFZ

A világ tíz legjobb zenekarának egyike, a Budapesti Fesztiválzenekar keresi csapatának új tagját zenekarimenedzser-asszisztens pozícióba.

Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor 1983-ban Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Az együttes a kezdetektől a lehető legigényesebb muzsikálást és a közösség sokoldalú szolgálatát tűzte ki célul. A BFZ-t a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Az együttes a nemzetközi zenei élet legfontosabb koncerthelyszínein is koncertezik és állandó vendége számos rangos komolyzenei fesztiválnak, mindemellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a budapesti közönség mellett vidékre is elvigye a klasszikus zene varázsát úgy hangversenytermekbe, mint vidéki templomokba, gyermek- és idősotthonokba egyaránt.

A zenekari menedzser asszisztensének feladata többek között a Budapesti Fesztiválzenekar zenekari szerződéseinek az elkészítése és gondozása, valamint közreműködés kamarakoncertek szervezésében. A pozíció részmunkaidős, határozatlan idejű, a zenekar projektjeihez alkalmazkodó változó beosztással.

Az állás legkorábban 2022. augusztus 10-től tölthető be.

Ha fontos, hogy jó ügyért, magas szakmai színvonalú környezetben dolgozzon, miközben támogatja a világ egyik legjobb zenekarának sikerét, jelentkezzen pozíciónkra!

Elvárások:

  • felsőfokú végzettség
  • hasonló területen szerzett tapasztalat
  • projektmenedzsment-szemlélet
  • középfokú (B2) angol nyelvtudás (szóban és írásban)
  • felelősségteljes, precíz munkavégzés
  • dinamikus, határozott és együttműködő személyiség
  • jó problémamegoldó képesség, rugalmasság
  • jó kommunikációs készség, támogató attitűd
  • részvétel a zenekar budapesti és vidéki próbáin, koncertjein, valamint kamarakoncertjein

Előny, de nem feltétel:

  • zenekari menedzsmentben szerzett tapasztalat
  • komolyzene vagy kultúra területén szerzett jártasság, a kultúra szeretete

Feladatok:

  • zenekari tagok, külsős vendégzenészek szerződéseinek az elkészítése minden projekt előtt, és azok kezelése
  • szerződési adatok nyilvántartása, frissítése
  • A1 papírok előkészítése és bekérése turnék előtt
  • közreműködés kamarakoncertek szervezésében (kakaókoncertek, vasárnapi kamarazene, közösségi hét, fővárosi kamarakoncertek és szponzori koncertek)
  • vendégkarmesteres zenekari periódusok idején a próbák és koncertek teljeskörű felügyelete, személyes jelenlét
  • hiányzások, késések nyilvántartása
  • alkalmanként részvétel a zenekar vidéki koncertjein
  • kapcsolattartás a turnémenedzserekkel, operatív menedzserekkel, koncertek szervezőivel a BFZ stábon belül
  • alkalmanként hétvégi és esti munkavégzés, vidéki utazás

Amit nyújtunk:

  • versenyképes fizetés
  • változatos, innovatív és inspiráló feladatok
  • folyamatos személyes és szakmai fejlődési lehetőség
  • támogató, fiatalos csapat
  • részvételi lehetőség a BFZ koncertjein és egyéb eseményein

Jelentkezés:

Fényképes önéletrajzzal és maximum egy oldalas motivációs levéllel várjuk jelentkezését július 15-ig az allas@bfz.hu email címre.