A nyár első hétvégéjén a koncerttermekből a szabadba költözik a Budapesti Fesztiválzenekar. Június 3-án 11 órától 19 óráig az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park minden szegletében a muzsikáé lesz a főszerep a BFZ zenei vásár és családi napján. Lesz sok-sok zene, kézműveskedés, tánc, arcfestés és finom falatok. Az ingyenes programok mellett az érdeklődők a helyszínen megvásárolhatják jegyüket vagy bérletüket a BFZ 40., jubileumi évadára is. Azoknak pedig, akik a szezon végén inkább a koncerttermekben maradnának, szintén van miből választaniuk: Vasárnapi Kamarazene a Fesztiválzenekar „nappalijában”, Zsinagógakoncert a Rumbach Sebestyén utcában, vagy egy évadzáró Concertino a Zeneakadémián? Bármelyikre van lehetőség!
A BFZ zenei vásár és családi nap csupa zene és játék. Lesznek kamarakoncertek minden műfajban: a legkisebbeknek Zenevár és Kakaókoncert, a nagyobbaknak barokk, ütőhangszeres és rezes muzsika, emellett Hangszerkóstolóval, néptánccal, kézműves foglalkozásokkal és múzeumbemutató sétákkal is készülnek. A kapu 10:30-kor nyílik, a Fővárosi Önkormányzat támogatásával megvalósuló eseményre egész nap ingyenesen várják az érdeklődőket.
A mindig más-más meséket feldolgozó Zenevár ezúttal Óz, a „csaló” varázsló történetén keresztül mutatja meg a zene kifejező erejét a legkisebbek számára. Azoknak, akik évad közben nem jutnak el a mindig telt házas Kakaókoncertekre, most itt a lehetőség. A BFZ repertoárjában komoly hagyománya van a népzenének is, ezúttal bonchidai és dunántúli dallamok adják a talpalávalót: a fiatal táncosok oktatók segítségével ismerhetik meg a néptánc alaplépéseit. Szintén kihagyhatatlan program az interaktív Hangszerkóstoló, ahol a gyerekek kézbe vehetik az egyes hangszereket, és meg is szólaltathatják azokat a BFZ muzsikusainak segítségével. A délután 16 órától kezdődő kamarakoncertek az idősebb korosztály számára nyújtanak igazi csemegét.
Azok, akik még nem vásároltak jegyet vagy bérletet a Fesztiválzenekar 40., jubileumi évadára, a helyszínen ezt is kényelmesen megtehetik, miközben belekóstolnak az új szezon hangulatába. A BFZ kollégái örömmel segítenek a döntésben, helyszíni jegyirodájukban a koncertélmények mellett pedig színes ajándéktárgyaik közül is válogathatnak.
A látogatók a BFZ Támogatói Klubjának izgalmas programkínálatával is megismerkedhetnek, céges partnereik – az AutoWallis Csoport, az Eisberg és az AVIAN – pedig szintén színes programokkal készülnek a gyerekeknek: lesz Varázslabor és zöldségfaragás is, sőt, a legújabb Renault Austral modellt is megnézhetik az érdeklődők testközelből.
A RÉSZLETES PROGRAMOT ITT TALÁLJÁK.
A FACEBOOK-ESEMÉNYHEZ ITT CSATLAKOZHATNAK.
Búcsú az évadtól
Bár a koncertszezon vége vészesen közeledik, a Budapesti Fesztiválzenekar azoknak is kínál még bőven lehetőséget, akik inkább a koncerttermekben búcsúznának az évadtól.
A szezon utolsó Vasárnapi Kamarazene koncertje csupa fűszer: tangó, jive, mediterrán könnyedség és egy kis cirkusz várja az érdeklődőket június 4-én a BFZ próbatermében. Június 8-án még egyszer kinyitja kapuit Budapest egyik legmágikusabb koncerthelyszíne, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, ahol Fischer Iván vezetésével élvezhetjük az élő zene, az irodalom és a héber betűtanulás kombinációját az OMIKE és a BFZ szervezésében. Az együttes itthon június 9-én és 10-én búcsúzik végleg ettől a szezontól a Zeneakadémián. Haydn, Mozart, Mendelssohn és R. Strauss műveit Pilz János vezetésével és Victor Aviat oboaművész szólójátékával adják elő.