hun/ eng
keresés
kosaram
"Túl a megszokotton" – két héten át utazott az Orfeo

Közlemény

"Túl a megszokotton" – két héten át utazott az Orfeo

Másodszor rendezte meg a Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván Operatársulata (FIO) a Vicenzai Operafesztivált Olaszországban, ahol háromszor adták elő Monteverdi Orfeóját. A produkciót, melyet Fischer Iván rendezett és vezényelt, a patinás Genfi Grand Théâtre is meghívta októberben. A kritika briliáns zenekarról és szereposztásról ír.

A Vicenzai Operafesztivál megalapításának évében, 2018-ban Verdi Falstaffja volt terítéken, idén azonban egy barokk operát, Monteverdi La favola d’Orfeo (Orfeo meséje) című operáját mutatta be a Fischer Iván Operatársulat Tánc- és Énekkara, valamint a Budapesti Fesztiválzenekar korhű hangszeres együttese. Az operaprodukciót először a magyarországi közönség láthatta a szeptemberi Európai Hidak fesztiválon, októberben pedig már a világ legrégebbi ma is működő reneszánsz színházába, a Teatro Olimpicóba, majd az impozáns Genfi Grand Théâtre-be utaztatták az előadást.

„Túlmutat a megszokotton, és tagadhatatlanul kivételes előadás” – írta egy német kritikus, míg olasz kollégája a „tökéletes kórust” és a „fantasztikus énekesgárda” teljesítményét emelte ki, megjegyezve, hogy a tánckar is tökéletesen illeszkedett a produkcióhoz. A genfi előadások után „briliáns” zenekarról és szereposztásról olvashattunk egy francia nyelvű kritikában, amely kiemelte a fényes, homogén hangzást is. „Azt eddig is tudtuk, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar modern hangszeres játékban a legjobbak között van Európában, most azonban az is kiderült, hogy a barokk hangszerekhez is épp ilyen lelkesedéssel nyúlnak” – tette hozzá a szerző, aki szerint az előadással egy baj volt csupán: hogy csak kétszer adták elő.

Az előadásban, amelyhez Fischer Iván a rendezés és a vezénylés mellett maga írta a zenei befejezést is, olyan nemzetközi szólisták léptek fel, mint Baráth Emőke (Eurüdiké, A zene), Valerio Contaldo (Orpheusz), Michal Czerniawski (Pásztor, A reménység), Cyril Auvity (Pásztor, Lélek), Francisco Fernández-Rueda (Pásztor, Lélek), Peter Harvey (Pásztor, Pluto), Núria Rial (Nimfa, Proserpina, Bacchánsnő), Antonio Abete (Kharón, Lélek) és Luciana Mancini (Hírnök, Bacchánsnő). Az alkotók teljes listája ezen a linken érhető el.

A Vicenzai Operafesztivál programja az első évadhoz képest bővült: a három operaelőadás mellett egy Haydn, Händel és Mozart műveiből összeállított gálahangversenyt és három közösségi koncertet is adott az együttes vicenzai idősotthonokban és egy helyi iskolában. „A zenekar bámulatos képességekkel van megáldva, egy hangszerként szól, a zene erejét és a tánc örömét sugározza” – olvasható a BFZ koncertje után megjelent olasz kritikában.

Az operaelőadás a Fischer Iván Operatársulat, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Müpa, a Vicenzai Operafesztivál és a Genfi Grand Théâtre közös produkciója.