Fischer a “Chorus mysticus” nélkül játszotta a darabot, amelyet a zeneszerző utólag illesztett a műhöz, de az eredeti három tétel is, amelyek mindegyikét Goethe remekművének egy-egy főszereplője (Faust, Margit es Mefiszto) ihlette, önmagában is terjedelmes alkotas; idotartamát tekintve több mint egy óra, tematikus anyagának feldolgozása rendkívül összetett, struktúráját tekintve pedig teljességgel kiszámíthatatlan. Fischer Iván éppen a szimfónia vizionárius jellegét ragadta meg legjobban. A magyar karmester gyors léptekkel halad a történetben, és eléri, hogy a vezérmotívumok úgy jelenítsék meg a jellemeket, mintha egy valóságos színpadi mű szereplői lennének, amelynek nemcsak az irodalmi vonatkozásai vannak, hanem képzőművészeti és - miért ne? - filmművészeti asszociációkat is kelt. Fischer vibráló és sodró lendületű, anélkül, hogy eltúlozná az érzelmeket vagy hogy a zenekar szép hangzásáról lemondana. Együttese technikailag tökéletesen felvértezett, ugyanakkor engedelmesen rugalmas, és az invenciózus magyar karmester azokban a pillanatokban is létre tudja hozni a kellő feszültséget, amikor a zenei frázisok titokzatosan és várakozóan bomlanak ki, mint pl. a bevezető tétel első, “trisztáni” ütemeinél. Az áttetszőbb, néhol szinte kamarazenei második tétel utűn az egymás fölé rendelt témák frenetikus kavargása következik, a fergeteges lezárásig, amit a közönség nagy ovációval fogad. A koncert első felének főszereplője a francia oboaművész, François Leleux volt, aki először a szicíliai Antonio Pasculli “Változatok A kegyencnő egy temájára” című színtelen és felületes művét adta elő (változatok Donizetti “Dolce zeffiro, il seconda” kezdetű ariájára, rövid utalással a “Spirto gentil” kezdetűre is), amely lényegében a virtuozitás csillogtatására és az olasz cantabilità bemutatására való, majd Mozart K314-es oboaversenyét játszotta rendkívül kifinomult muzikalitással és színgazdagsággal. Ennél a darabnál Fischer Iván nem csak rendkívüli gonddal kísérte a szólistát, hanem arra is maradt ereje, hogy állandó és spontán dialógust folytasson vele. Megfoghatatlan és megható volt a Leleux által kínált ráadás, a “Boldog lelkek tánca” Gluck Orfeusz és Euridike című operájából, míg Fischer Iván ifj. Johann Strauss szellemes Kakukk Polkájával fejezte be a koncertet. Massimo Viazzo