hun/ eng
keresés
kosaram
„Teljes döbbenet” – a színpadon is ültek a Fesztiválzenekar bécsi koncertjein

Közlemény

„Teljes döbbenet” – a színpadon is ültek a Fesztiválzenekar bécsi koncertjein

Generációjuk legnagyobbjaival, Schiff Andrással és Fejérvári Zoltánnal turnézott a Budapesti Fesztiválzenekar Európa ikonikus hangversenytermeiben. Az egyhetes turné végén két koncertet adtak a bécsi Musikvereinban, ahol akkora volt az érdeklődés, hogy még a színpadra is ültettek embereket. Az pedig, hogy a BFZ muzsikusai – a világon egyedülálló módon – letették hangszereiket és énekelni kezdtek, „teljes megdöbbenést” váltott ki a közönségből.

Frankfurt, München, Baden-Baden, Varsó és Bécs legnevesebb koncerthelyszínein turnézott az elmúlt héten a Budapesti Fesztiválzenekar Beethoven-Dvořák programjával, melynek egy részét a hazai közönség is hallhatta novemberben a Müpában.

A Frankfurter Rundschau kritikusa az Alte Operben adott koncert szabadságát és újszerűségét emelte ki: „az előadás egésze azt a benyomást keltette, mintha kioldották volna a zenészek láncait, a közönség pedig valami gyönyörködtető, ám ismeretlen dologra tett szert.” […] „Példaértékű volt, ahogy Schiff András a hangok sokféleségéből tartalomgazdag egységet formált” – tette hozzá a szerző.

„Mégiscsak szolgálhat még meglepetésekkel a klasszikus zenei ipar – és ez a mai csodálatos volt” – írta a Süddeutsche Zeitung a Fesztiválzenekar müncheni koncertje után. A beszámoló szerint szépen, tisztán, ezüstös csillogással szólt az együttes, melynek tagjai „inspiráló nagykövetei a zene örömének”. „Az összhangzás varázslatosan finom szövet” – írták, azt pedig, hogy a Fesztiválzenekar muzsikusai – egyedülálló módon a világon – letették hangszereiket, és énekelni kezdtek, az újságíró így summázta: „teljes döbbenet”.

Nem véletlen, hogy a Die Presse egyenesen azzal a felütéssel kezdte beszámolóját, hogy „annak, aki Fischer Iván zenekarában akar játszani, énekelnie is tudni kell”. Kiemelték emellett Schiff sosem lankadó lelkesedését és elképesztően technikás, virtuóz játékát, és a zenekarban felbukkanó színek sokaságát és erejét. A Wiener Zeitung elsősorban a zenekar eredetiségét, zenei érzékenységét és finomságát díjazta.

A Badische Zeitung a baden-badeni koncert után „fülbemászó, édes vonóshangzásról” és a zenekar „heves lendületéről” számolt be, Schiff játékáról pedig azt írták: „érzékeny és költői, egyszerre természetes és mély”.

Varsóban először rendezték meg az Eufonie fesztivált, melynek zárókoncertjét a Budapesti Fesztiválzenekar adta Fejérvári Zoltán szólójátékával, akinek a sikere nem maradt el Schiff Andrásé mögött. A helyi sajtó a hangverseny után „A magyarok életet leheltek belénk” címmel közölt cikket. Ahogy fogalmaztak: a hangverseny hatására „megemelkedett a terem hőmérséklete”.

A Budapesti Fesztiválzenekar decemberben négyféle koncerttel is kedveskedik a budapesti közönségnek. December 8-án és 9-én többek között egy Oscar-díjas filmzenét játszanak a Müpában Gérard Korsten vezényletével, 14-én és 15-én olasz barokk zenével jelentkeznek a Zeneakadémián adventi hangulatban, 16-án kamarakoncertjük után forralt borral és forró csokival vendégelik meg közönségüket, az évet pedig egy már telt házas karácsonyi koncerttel zárják a Budapest Kongresszusi Központban. A zenekar ezen a hangversenyen ünnepli fennállásának 35. évfordulóját is.