Csabai Máté: Ez az első alkalom, hogy a Budapesti Fesztiválzenekarral dolgozik, ugye? Hogyan jött létre ez az együttműködés, és mi az első benyomása a próbák után?

Jakub Hrůša: Természetesen mindenki ismeri a Budapesti Fesztiválzenekart a turnéik, a felvételeik révén, Fischer Iván lenyűgöző személyisége pedig az én szakmámban sokak csodálatát kivívta. A zenekar több lemezt is készített olyan repertoárból, amit én is rendszeresen vezénylek, így mindig figyelemmel követtem őket. No, de még sosem dirigáltam a zenekart – egyrészt nem sok vendégkarmestert fogadnak, másrészt az én naptáram is zsúfolt. De azért azt évekkel ezelőtt jeleztem az ügynökömnek, hogy a Budapesti Fesztiválzenekarral bármikor szívesen muzsikálnék. Eddig csupán egyszer vezényeltem Budapesten, talán 10-15 éve a Zeneakadémián. Így kifejezetten örültem ennek a meghívásnak.

Cs.M.: Nem is akármilyen műsort hozott: csupa ritkaságokat.

JH: A zenekar kérése volt, hogy hozzak olyan repertoárt, amit ritkábban játszanak. Mivel cseh vagyok, és büszke a hagyományainkra, egy különleges programot állítottam össze. (Lehet, hogy kézenfekvő lenne, de ezúttal nem Dvořák-műveket, azokból úgyis kiváló felvételeket készített már az együttes Fischer Ivánnal.) Először is Janáček A ravasz rókácska-szvitjét a magam átiratában, amit az opera zenekari részeiből készítettem, valamint Josef Suk hegedűre írt Fantáziáját, amely egy fantasztikus, de méltatlanul kevéssé ismert versenymű. A második félidőben pedig Martinů I. szimfóniáját vezénylem. Félve teszem hozzá, hogy papíron csodás program, de igen nehéz. Nem sűrűn fordul elő, hogy egy műsor összes művét „a nulláról” tanulja meg egy zenekar, de a Budapesti Fesztiválzenekar kivételes együttes.

Cs.M.: Jól tudom, hogy különösen elkötelezett előadója a cseh zenének?

J.H.: Természetesen! De szerintem ez természetes, ahogy egy magyar karmester is valószínűleg elkötelezett a magyar zene iránt. Nem akarom túlhangsúlyozni ezt, mert széles repertoárt vezénylek, amelyben elkerülhetetlenül a német és a francia zene dominál. De a közép-európai zenekultúrában igencsak otthon érzem magam: a cseh, a lengyel és az osztrák zenében egyaránt. Vagy a magyarban! Sokat vezénylek Bartókot, Kodályt és Ligetit is.

Cs.M.: Ez a Martinů-szimfónia csodálatos alkotás: noha a világháború idején készült, olykor tündéri szépséget hallunk benne. Mondhatjuk, hogy alulértékelt?

J.H.: Nem szerepel rosszul, de ha összehasonlítjuk a nagy klasszikusokkal – Beethovennel, Mahlerrel, Strausszal –, tényleg kevesebbszer játsszák. Martinů a 20. században alkotott, ami egy kis hátrányt jelent. Ebben a korszakban Stravinsky, Prokofjev vagy Bartók presztízse megkérdőjelezhetetlen, de sok más kiváló szerző, Hindemith, Honegger, Poulenc, Albert Roussel vagy Copland kevésbé van jelen a koncerttermekben. A maga idejében Martinů zenéjét elismerés övezte. Hat szimfóniát írt a negyvenes évektől, mindet élvonalbeli zenekarok mutattak be Clevelandben, Bostonban, New Yorkban. Éppen most rögzítem lemezen az összes szimfóniáját a Bambergi Szimfonikusokkal. Több nagyszerű zenekarral is előadtam belőlük, például a New York-i Filharmonikusokkal és a Berlini Filharmonikusokkal, és senkit nem kellett túl sokat győzködni hozzá.

Cs.M.: Miért érezte fontosnak, hogy saját szvitet készítsen Janáček A ravasz rókácska operájából?

J.H.: Janáček késői korszaka szinte teljes egészében az operáról szólt, a legjobb ötleteit ezekbe a művekbe sűrítette. Bár írt néhány önálló zenekari darabot, az operák zenéje felvillanyozóan eredeti. Magam is vezényeltem A ravasz rókácskát, és úgy éreztem, szükség van egy olyan szvitre, amely átfogó képet ad az opera zenéjéről. Az egész mű hangulatát akartam megragadni, mellesleg alkalmat adni arra, hogy azok a hallgatók is megismerjék, akiknek nem tudják meghallgatni egy operaházban.

Cs.M.: Mit tudhatunk a hangverseny szólistájáról, Jan Mráčekről?

J.H.: Jan kiváló hegedűművész, a honfitársam, egyben a Cseh Filharmonikusok koncertmestere. A meghívással együtt szabad kezet kaptam a szólista személyében is, és nem véletlenül hívtam meg őt: kiváló technikája van, ami érzékenységgel, líraisággal párosul. Biztos vagyok benne, hogy tökéletes tolmácsolója Suk művének.

Cs.M.: Ön jelenleg a Bambergi Szimfonikusok vezető karmestere. Élvezi a vendégkarmesteri feladatokat és a velük járó utazást?

Karmester: Már húsz éve turnézom, de mostanában sokkal kevesebbet vendégszerepelek. Szeptembertől a londoni Királyi Operaház művészeti vezetője leszek a Covent Gardenben, és az is nagy feladat. Többnyire olyan zenekarokhoz térek vissza, akikkel már dolgoztam. Új kapcsolatokat kialakítani mindig izgalmas kihívás, de fantasztikus érzés visszatérni olyan helyekre – Berlinbe a Filharmonikusokhoz, Bécsbe, Chicagóba, New Yorkba, Londonba –, ahol már ismernek és várnak. A Budapesti Fesztiválzenekarral még ismerkedünk, de nagyon élvezem a közös munkát. Az első koncert mindig meghatározó – az a betakarítás ideje, ott dől el sok minden. Azt szeretném, hogy mindannyian jól érezzük magukat.