Gramofon.hu: El tudná magyarázni egy laikusnak, mi a különbség egy barokk és egy klasszikus mű előadása között? Stefanie True: A korai zeneművek eléneklése ugyanolyan felkészülést igényel, mint a klasszikus operáké. Ami más, az az éveken át tartó előképzés, kutatás, amely minden egyes darab előadását megelőzi. Egy muzsikus a barokk zene lényegét szinte egy egész életen át tanulja, s így lassan meg is érti – egyre közelebb kerül a kor nyelvezetéhez és történelmi hátteréhez. Aztán ahogy sok olvasmány, magyarázó tanulmány és főleg személyes tapasztalat alapján sikerül elsajátítania a barokk interpretáció szabályait, retorikáját és díszítő elemeit, kezdődhet mindennek a feldolgozása. Ez az a pillanat, amikor egy-egy darabot zenésztársaival együtt az addig tapasztalt tudására építve elő tud adni. Visszatérve a kérdésre, nem a konkrét felkészülésben, hanem a hosszantartó előképzésben rejlik a különbség. G.: A Fesztiválzenekar Barokk Együttese évek óta működik. A koncertek előtt Sigrid T’Hooft, a barokk gesztika avatott szakértője segít az énekeseknek a barokk gesztusrendszer és előadói stílus elsajátításában. Ön szerint ez hozzáad az élményhez? S. T.: Abban a korban, amikor ezek a művek megszülettek, a professzionális előadóművészek természetes tudásához hozzátartoztak az említett gesztusok. A különböző testtartások, kéz- és fejmozdulatok az énekelt szöveg megértetését segítették. Míg a zene a fülre, a mozdulatok a szemre hatottak. A két érzékszerv együttműködve juttatja el a megfelelő hatást az agyba. Számomra ez a mozgásforma segíti a történet hatásosabb elmesélését. Enélkül is lehet énekelni, és az is magával ragadó lehet, én magam azonban, amikor Sigriddel dolgozom, mindig úgy érzem, hogy sokkal erősebben sikerül meggyökereztetnem a zenét a testemben és a lelkemben. Ilyenkor azt élem át, hogy a mozdulatok a szöveget és a zenét együtt keltik életre, s így még nagyobb élvezetet jelent az előadás. G.: Ezt a budapesti koncertet a régizene egyik legszenvedélyesebb képviselője, a világhírű hegedűművész-karmester Sigiswald Kuijken vezeti majd. Korábban még nem dolgoztak együtt, hogyan készül rá? S. T.: Ez lesz az első fellépésem Sigiswald Kuijkennel, és már nagyon várom a találkozást. Ő igazi legendának számít a régizene világában, ezért is érzem óriási megtiszteltetésnek, hogy együtt dolgozhatok vele. G.: A Clérambault-darab, a La Muse de l’Opera a híres francia szerző tipikus barokk műve. Mi jellemzi a francia barokkot? S. T.: Ez a kantáta valóban ízig-vérig francia darab. Számtalan olyan eleme van, amely a francia drámai líra más műveiben is megtalálható, de csak nagyon finom arányban. Emellett sok olyan összetevő van benne, amely megkülönbözteti a francia zenét a hasonló korban született más daraboktól. Talán a legszembetűnőbbek azok a passzusok, amelyekben egyenetlen, rendkívül sebesen áradó, rendszertelenül központozott és hangsúlyozott ritmusmintákat alkalmaz a szerző, a díszítőelemek esetében külön odafigyelve a jóízlésre (bon goút). A francia vokális zenében nagyon kevés a szögletes, formátlan melódia vagy a harsogó, egymáshoz nem passzoló dallam. A vonások sokkal ívesebbek, lekerekítettebbek, finomabbak és nagyon is alkalmazkodnak a szöveg természetes ritmusához. G.: Ön mit tart a legfontosabbnak ebben a kantátában? S. T.: Ez a kantáta azért különleges, mert míg a legtöbb világi kantáta valamilyen ókori klasszikus történetre épül, ennek nincs ilyen szála. Ehelyett nagyon ügyesen vezeti be a közönséget az opera mágikus világába, oda, ahol bármi lehetséges: együtt vadászhatnak Dianával, táncolhatnak a tündérekkel, meghallgathatják egy erdei madár békés dalát, vagy átélhetik az alvilág elképzelhetetlen borzalmait. A szöveg erkölcsi üzenete mindössze annyi, hogy mindenkinek joga van az illúziók elfogadására és élvezetére, soha nem kell megkérdezni, honnan, miből jön a varázslat. Ha ugyanis megadnák rá a választ, darabokra törne minden illúzió. G.: Mit javasol a hallgatóságnak, hogyan figyeljék és hallgassák ezt a zenét? S. T.: Ahhoz, hogy igazi átéléssel tudja az ember élvezni ezt a darabot, érdemes tudatosan koncentrálni a hangszerek játékára, ugyanis nagyon fontos szerepük van abban, hogy az énekelt szöveget pontosan értelmezhessék. Az énekes ebben a darabban tulajdonképpen a narrátor szerepét játssza, miközben a szereplőket a hangszerekkel kelti életre a szerző. G.: Járt már Budapesten, ha jól tudom. Énekelt is nálunk korábban? S. T.: Voltam már Pesten, de soha nem léptem föl, csak próbákon vettem részt. Nagyon jó emlékeket őrzök a magyar fővárosról, és alig várom, hogy újra eltölthessek ott pár napot. Nem beszélve arról, hogy végre fel is léphetek. Nagyon szép hely, amikor legutóbb ott jártam, sokat sétáltam a folyóparton és élvezettel néztem a hidakat és a csodálatos építészetet. Számomra, aki egy „új országból”, Kanadából jövök, mindig inspiráló dolog olyan helyen megfordulni, amely történelmi múltra épül. Egyébként a magyar ételeket is nagyon megszerettem, úgyhogy alig várom, hogy megint megkóstolhassak valami finomságot. Az eredeti interjú a Gramofonon jelent meg.