hun/ eng
keresés
kosaram
Sodró Elizával elindult a BFZ Felfedező!

Hír

Sodró Elizával elindult a BFZ Felfedező!

A hangszerek és muzsikusok a témája a BFZ Felfedező gyermekeknek szóló első kihívásának

A gyermekek játékos zenei oktatását célzó BFZ Felfedező oldalon már látható a Sodró Eliza főszereplésével készített minisorozat első része, amelyben a zene keltette különböző érzések és a hangszerek vannak a középpontban. A hétperces kisfilmben a Fesztiválzenekar muzsikusai beszélnek gyerekkori hangszerválasztásaikról és hangszerük érdekességeiről, illetve a közös zenélés öröméről. „Egy hangszer önmagában kevés ahhoz, hogy érzelmeket közvetítsen. Ahhoz a játékosnak kell beletennie a lelkét, a gondolatait és az érzésvilágát, minden egyes hangba, hogy aztán az a közönséget is megérintse és megtalálja” – mondja Polónyi Ágnes hárfaművészünk.

A felfedezo.bfz.hu címen elérhető oldalon az 5-12 éves gyermekeket vezetjük be a klasszikus zenébe, a hangszerek világába és a szimfonikus zenekar felépítésébe. Az egyelőre három részből álló kisfilmsorozat részei május folyamán hetente válnak elérhetővé, a következő rész a karmester szerepét mutatja be. A honlapon emellett a BFZ Kakaókoncertjei, Hangszerkóstoló és Zenevár gyerekprogramjainak felvételei és zenei játékok is megtalálhatók.

A virtuális ismerkedés után személyesen is lehet majd találkozni muzsikusainkkal és hangszereikkel a BFZ ingyenes Családi napján: május 28-án ismét az Aquincumi Múzeumba várjuk a családokat!