Paavo Järvi, a Grammy-díjas észt-amerikai karmester idén sem hagyta abba a nemzetközi elismerések gyűjtését: az International Classical Music Awards (ICMA) szimfonikus zene kategóriában a Järvi vezényelte zürichi Tonhalle-Orchester felvételét, a Bruckner nyolcadik szimfóniáját rögzítő lemezt ítélte a legjobbnak. Április 26-27-én és 29-én a Müpában vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart.
Váradi Júlia: Nemrég a közösségi médiában a zürichi zenekarával adott egyik koncertjükről szóló kritikából kiemelte és örömmel vállalta azt a megfogalmazást, hogy: “Ne féljetek, mi .... nagyon barátságos szörnyek vagyunk!” Mit jelent ez? És van-e összefüggés a sikerek és a barátságos szörnyetegség között?
Paavo Järvi: Olyan jól és őszintén zenélünk, ahogy csak tudunk. Ezt jelenti az, hogy “barátságos szörnyek” volnánk. Fontos, hogy nem a díjakért muzsikálunk, hanem azért csináljuk, mert ez az életünk, a küldetésünk. Szóval soha nem úgy gondolok egy-egy koncertemre, hogy majd komoly díjakkal fogják jutalmazni, hanem minden fellépés egy réges-régen elkezdett folyamat új állomása. Ez a folytonosan előrefelé tartó folyamat hozza a zenei fejlődésünket. És ha az emberek észreveszik, értékelik és szeretik is ezt a “progresszív mozgást”, az rendkívül boldoggá tesz.
V. J.: Az estet Erkki-Sven Tüür nyitányszerű darabjával indítja. Annyit tudok a híres észt zeneszerzőről, hogy a 70-es években egy sikeres és progresszív rockzenekart alapított. Kérem, ismertesse meg a közönséggel Tüür személyiségét és zenéjét és hogy miért épp rá esett a választás?
P. J.: Ő szerintem az egyik legjobb ma élő észt zeneszerző. A hajdani híres rockzenészből Tüür mára az egyik legelismertebb és legérdekesebb kortárs zeneszerzővé fejlődött. A legtökéletesebben ráérez a mai kor zenei elvárásaira. Az elmúlt több mint 30 évben egyre közelebb éreztem magamhoz a zenéjét, amelynek elkötelezett támogatója és interpretálója lettem. Úgy gondoltam, a mostani koncert nagyon jó alkalom lesz arra, hogy a budapesti közönséggel is megismertessem a zenéjét.
V. J.: Hogyan illeszkedik Schumann B-dúr szimfóniája ehhez a nagyon modern zenéhez? A jó zeneművek bármilyen korban is keletkeztek, összeférnek egymással, de lehet, hogy vannak, akiknek segítségre lesz szükségük, hogy áthidalhassák ezt a két korszakot.
P. J.: Mivel a program a 19., illetve a 20. század zenei stílusának három korszakát képviseli – Erkki-Sven Tüür korát, majd a romantikus német, alpesi Schumannét, és végül Sibeliusét mint az északi romantikus modernistáét, ez így kifejezetten jól összeillik. Mindhárom szerző meghatározó muzsikusa saját korának, ezért is nagyon is jól illeszkednek egymáshoz.
V. J.: Sibelius legismertebb, ötödik szimfóniájáról tudjuk, hogy alkotója kétszer is átdolgozta a művet. Vajon miért? Mit kell tudnunk erről a hősies darabról? Mi a legfontosabb az Ön számára?
P. J.: Sibelius sok művét átdolgozta, és az ötödik szimfónia végleges változata az, amit a közönség a Müpában hallani fog. Nem szokatlan, hogy a zeneszerzők finomítanak és átdolgozzák a zenéjüket annak reményében, hogy az a leghatásosabb legyen. Ez talán Sibelius egyik legerősebb szimfóniája, első változata a második szimfónia után született, s még érezhetően hatott rá az előző mű, annak teljesen egyedi zenei nyelvezetével. Az is tudható, hogy az előző generációk néhány nagy zeneszerzője, például Bruckner és Csajkovszkij is hatottak erre a műre. Az ötödik Sibelius-szimfónia igazi mestermű!
