Sokszor játszott már Dmitrij Kitajenko vezényletével. Nagyon jól ismerik egymást, hogyan készül az újabb találkozásra?
L.Z.: Kitajenko igazán nagy és kooperatív karmester, és ez nem csak az én véleményem, nagyon sokan gondolják róla ugyanezt. Rengetegszer játszottunk már együtt, mindig remekül tudtunk együtt dolgozni, nagyon jóban vagyunk. Először 1988-ban találkoztam vele Oroszországban (akkor még Szovjetunió), de ugyanabban az évben Olaszországban is felléptünk együtt, méghozzá a szovjet filharmonikusokkal. Nagyon jól emlékszem, hiszen még igen fiatal kezdő zongorista voltam, hogy épp Rahmanyinovot játszottunk. Azóta is számtalan alkalommal léptünk fel közös színpadon, legutóbb tavaly Bonnban. Nagyon jó vele dolgozni.
Rahmanyinov, Kitajenko és Ön is emigráltak Oroszországból, ebből a szempontból hasonlít a sorsuk. Egyikük sem a hazájában szocializálódott, mert el kellett hagynia az otthonát. Jelenthet ez valami lelki közösséget Rachmaninov zenéjével és Kitajenko zenéhez való viszonyával?
L.Z.: Érdekes, amit mond. Lehetséges, hogy így van. Sohasem gondolkodtam ezen korábban. Valóban mindhármunk múltja hasonló abból a szempontból, hogy Oroszországban születtünk és onnan emigráltunk. Igaza van, hogy ez meghatározó lehet. De ne felejtse el, hogy Rahmanyinov esete más volt, mint Kitajenkóé és az enyém. Amikor ő elhagyta az országot az orosz forradalom után, tudta, hogy soha többé nem térhet vissza. Mi azonban bármikor visszamehetünk. Épp a közelmúltban tudtam meg, hogy az orosz hatóságok „ajándék állampolgárságot” adnak azoknak, akik vissza akarnak térni a szülőföldjükre, Oroszországba.
Gondolkodik azon, hogy visszatérjen Moszkvába?
L.Z.: Persze, hisz gyakran megyek haza. Például állandó zsűritag vagyok egy fiatal muzsikusoknak szóló zenei versenyen, és ezen kívül is sokat koncertezem Oroszországban.
Én az örök visszatérésre gondoltam, vagyis arra, hogy visszaköltözne-e Moszkvába?
L.Z.: Nem, azt semmiképp nem tenném. Én európai állampolgár vagyok és kiválóan érzem magam ebben a minőségemben, jó nekem ott, ahol most élek, Ausztriában.
A világ nagy színpadain időről időre sok rendkívül tehetséges, világhírű orosz muzsikus lép fel. Mit gondol, mi lehet a magyarázat arra, hogy arányaiban több orosz zenei tehetség van, mint más nemzetiségű? (Ha ez valóban igaz.)
L.Z.: Igen, szerintem ez igaz. És a magyarázat egyszerűen annyi, hogy az orosz zeneoktatás rendkívül magas színvonalú. Az az állami zeneiskola, ahol én kezdtem annak idején a zenetanulást, világszínvonalon oktatott bennünket és tudom, hogy sok hasonló nívójú orosz zeneiskola működött. Nem hiszem, illetve nem hallottam arról, hogy más országokban is hasonlóan átfogó, alapos, mindenre kiterjedő képzés folyt volna.
Mit kaptak az orosz zeneiskolások, amit mások nem?
L.Z.: Nézze, én Németországban, Hamburg mellett éltem 25 éven keresztül. Két gyerekem van, most már a 20-as éveiket tapossák. Amikor 5-6 évesek voltak, kerestem színvonalas zeneoktatási lehetőséget a számukra. Hosszas keresgélés után azonban rá kellett jönnöm, hogy lehetetlen. Nem találtam megközelítőleg hasonlót sem ahhoz, mint amit én kaptam Moszkvában. Mi annak idején olyan komplex zeneoktatásban részesültünk, amely által mindenre kiterjedő tudást szerezhettünk. Az elmélettől az összhangzattanig, a zenei formáktól a világ zeneirodalmáig mindenre felnyitották a szemünket és fülünket. Ráadásul a tanáraink maguk is kiváló muzsikusok voltak, ez is sokat számított. Így aztán minden esélyt megkaptunk ahhoz, hogy megtanuljuk élvezni a muzsikálást. Máig sok mindent alkalmazok azokból az ismeretekből, amelyeket az akkori tanáraimtól kaptam. Most, hogy magam is tanítok Bécsben, megpróbálom átadni, amit én tanultam. Persze amit a zeneiskolák hiányáról mondtam, azt csak Németországra érthettem, hiszen máshol nem voltak tapasztalataim. Például nem tudom, hogyan zajlott és zajlik a zeneoktatás a kelet-európai országokban, mint pl. Magyarországon. Németországban ez volt a helyzet, legalábbis Nyugat-Németországban. Talán a hajdani NDK-ban jobbak voltak a zeneiskolák. Ausztriában az a benyomásom, hogy azok a diákok, akik hozzánk felvételiznek, sok mindent nem tudnak. Ahhoz, hogy nekifoghassanak az igazi zenetanulásnak, sok behozni valójuk van még.
Magyarországon kicsit más a helyzet, ugyanis a Kodály-féle zeneoktatási módszer, amely az egész világon elterjedt és rendkívül sikeres, a magyar zeneoktatásban óriási eredményeket produkált. De lépjünk át a mostani koncert témájára. Rahmanyinovot fog játszani Budapesten rövidesen. Beszéljünk egy kicsit a Rapszódia egy Paganini témára című darabról!
L.Z.: Mivel Rahmanyinov mind az öt zongoraversenyét játszottam már, sőt más műveit is, például a Csellószonátát és néhány gyönyörű szólódarabot, nyugodtan mondhatom, hogy nagyon közel érzem magamhoz a zenéjét. Ez a rapszódia, amely 24 variációból áll, eléggé eltér a többi Rahmanyinov-műtől. Egyrészt mert a hegedűnek is szóló szerepet szán az utolsó variációban, másrészt, mert a variációk rendkívül különbözőek. És akkor ott van még a Dies irae, a harag napja, a középkori halálmiséből kölcsönözve. Mindez így együtt teszi olyan izgalmassá ezt a darabot. Majd meghallja, milyen gyönyörű!
