hun/ eng
keresés
kosaram
Pénzügyi-gazdasági vezetőt keres a BFZ!

Hír

Pénzügyi-gazdasági vezetőt keres a BFZ!

POZÍCIÓ: Pénzügyi-gazdasági vezető

A Budapesti Fesztiválzenekart a világ 10 legjobb szimfonikus zenekara között tartják számon: rendszeresen fellép a világ legjelentősebb koncerttermeiben, New York-tól Londonig, Berlintől Bécsig. Évente több százezer ember hallgatja szimfonikus zenekari-, ifjúsági-, barokk-, kortárs- és közösségi koncertjeit. A zenekar költségvetésének többségét a magyar állam, illetve a Fővárosi Önkormányzat biztosítja, emellett jelentősek a külföldi turnékból, a hazai koncertek jegyeladásaiból származó bevételek, illetve a szponzori támogatások is. A zenekar pénzügyi-gazdasági vezetői feladatainak ellátásához keresünk új munkatársat.

Új pénzügyi-gazdasági vezetőnk egy világszínvonalon dolgozó csapat tagja lehet, ahol a kollégák mindenben támogatják egymást és miközben együtt járnak a zenekar koncertjeire, büszkék rá, hogy egy világszínvonalú zenei együttes munkáját segítik elő.

A POZÍCIÓ LEÍRÁSA:

A Budapesti Fesztiválzenekar olyan pénzügyi-gazdasági vezetőt keres, aki munkájával és tapasztalatával hozzá tud járulni a szervezet anyagi biztonságának megőrzéséhez. A menedzser-igazgató beosztottjaként felel a pénzforgalom optimalizálásáért, a szabályzatok és határidők betartásáért.

A pénzügyi-gazdasági vezető segíti a zenekar vezetését a pénzügyi döntések meghozatalában és azok végrehajtásában. Feladata, hogy a szervezetet pénzügyileg erőteljessé és lehető legjövedelmezőbbé tegye. Fő felelőssége a szervezet pénzügyi állapotának fenntartása és javítása.

A POZÍCIÓ FELADATKÖREI:

  • Gazdálkodási, pénzügyi elemzések elkészítése, stratégia kialakítása, a megvalósítás előkészítése, megvalósítása, monitorozása, rendszeres fejlesztése
  • Éves pénzügyi terv elkészítése, jóváhagyatása és megvalósítása
  • Napi folyamatok tervezése, ellenőrzése, lebonyolítása, cash flow tervezése és irányítása, számlanyilvántartás, évzárás, banki ügyintézés, készpénzmenedzsment, utalások, kifizetések
  • Adatszolgáltatás: NAV, KSH, MÁK, EPER, NKA, EMMI, statisztikák, jelentések, elszámolások
  • Adminisztráció (szerződések, regisztrációk kezelése, közhasznúsági jelentés készítése, iratkezelés)
  • Pályázatok pénzügyi részének tervezése, lebonyolítása, elszámolása
  • Jogi dokumentumok pénzügyi részeinek elkészítése
  • Határidők betartása, betartatása
  • Teljes körű főkönyvi könyvelés, felelősségvállalás a napi könyvelési feladatok ellátásáért
  • A számviteli kolléga munkájának koordinálása
  • Adóbevallások elkészítése, adóbefizetés menedzselése
  • Éves, negyedéves, valamint havi zárások elvégzése, statisztikai adatszolgáltatás
  • Hatóságokkal, könyvvizsgálóval és egyéb külső partnerekkel való kapcsolattartás, adatszolgáltatás
  • Közhasznúsági jelentés elkészítése
  • Könyvvizsgálat előkészítése, aktív kapcsolattartás a könyvvizsgálókkal
  • Az adományozókkal való kapcsolattartás, beszámolók elkészítése és küldése
  • Beszámolók, riportok kialakítása és elkészítése a vezetőség és a kuratórium felé
  • A készpénzes és banki tevékenységek kezelése, pénzforgalom megszervezése, kapcsolattartás a bankkal
  • Számviteli folyamatok fejlesztése
  • Bérszámfejtés, munkaügyi és társadalombiztosítási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatok ellátása
  • Vevői tartozások figyelemmel kísérése és szállítói számlák fizetéséről való gondoskodás
  • Minisztériumi és kormányzati támogatások, pályázatok pénzügyi elszámolásának elkészítése
  • Beruházási és finanszírozási döntések előkészítése
  • Munkavégzéshez szükséges jogszabályi előírások nyomon követése, betartása és annak ellenőrzése
  • Árfolyamkülönbözet számítása, könyvelése
  • Közérdekű adatok kimutatások elkészítése
  • Napi szintű egyeztetés az egyes osztályokkal

ELVÁRÁSOK:

  • Büntetlen előélet
  • Felsőfokú szakirányú végzettség
  • Legalább 2-3 éves pénzügyi területen szerzett vezetői tapasztalat
  • Regisztrált nonprofit (vagy vállalkozási) mérlegképes könyvelői végzettség
  • Haladó MS Office-ismeretek, kiemelten fontos az erős Excel-tudás
  • Elkötelezettség a zenekar fő céljai és értékei mellett: innováció, értékteremtés, nyitottság, tolerancia, szociális érzékenység
  • Önálló munkavégzés, figyelem a részletekre
  • Jó problémamegoldó képesség
  • Aktív angol nyelvtudás (legalább B2 szinten)

AZ ÁLLÁS BETÖLTÉSÉHEZ ELŐNYT JELENT:

  • Nagy Machinator ügyviteli rendszer ismerete

AMIT AJÁNLUNK:

  • A világ egyik legjobb zenekarával való együttműködés
  • Kiváló csapatszellem
  • Koncertlátogatások
  • Piacképes fizetés, éves bónusz, mobiltelefon
  • Teljes munkaidős, határozatlan idejű bejelentett munkaviszony
  • Óbudai irodai munkavégzés, heti 1 nap home office lehetőség
  • Oktatások, képzések

JELENTKEZÉS:

Ha úgy érzi, Ön alkalmas a pozíció betöltésére, önéletrajzát és motivációs levelét az allas@bfz.hu e-mail-címre várjuk, legkésőbb 2021. október 1-ig.