Wolf és Mahler: két zeneszerző, akiknek alakja és gondolkodásmódja között számos párhuzam vonható, találkozni mégsem szoktak – legalábbis a koncertprogramokon nem. Fischer Iván és a Fesztiválzenekar jóvoltából most mégis keresztezték egymást útjaik. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
[...] A 7. szimfónia öttételes, szimmetrikus nagyformája impozáns architektonikával bontakozott ki Fischer Iván vezénylése nyomán, a mű kezdetén és végén a két hatalmas saroktétellel, a belső héj funkciójában a két éji zenével (a másodikban a szerenádműfajt közvetlenül idézi meg Mahler a mandolin és a gitár szerepeltetésével), a középpontban pedig a scherzóval. Mint minden igazi Mahler-szimfóniaelőadás, ez is érzékeltette a hallgatóval a mű világábrázolás jellegét és drámaiságát, és mint minden igazi Mahler-szimfóniaelőadás hallgatásakor, most is belefeledkezhettünk a zenekari színek sokféleségébe éppúgy, mint a fordulatos narratív dramaturgiát szolgáló tempóváltások érzékeny hullámzásába, a csúcspontok és mélypontok élményébe s a hozzájuk vezető utak indulat- és érzelemgazdagságába. Fischer Iván elhivatott Mahler-karmester, ezt számtalanszor bizonyította már, s most újból megerősített bennünket ebben a tudásban. Zenekara, a magasrendű igényességgel és virtuóz kidolgozottsággal játszó Fesztiválzenekar a Mahler nyelvét anyanyelvi szinten beszélő európai együttesek egyike. Öröm volt tapasztalni a nyitótételben az erőt, a súlyt, a karakterek fanyar-tragikus keverékhangját. A tolmácsolásban érzékletesen kidomborodott a tétel dallamainak és harmóniáinak a hagyományos szépségeszménytől elforduló modernsége. Izgalmasak voltak az első Nachtmusik különös fénytörései, a kihegyezett indulóritmusokkal, majd a berliozi „jelenet a mezőn” hangulat naturalizmusával és sejtelmes visszhanghatásaival. [...]
