hun/ eng
keresés
kosaram
„Olyan csodát élhettünk át, melyet mindenki érzett”

Kritika

„Olyan csodát élhettünk át, melyet mindenki érzett”

Négy műből álló óriási Dvořák-szendvicsbe tett egyetlen szelet, de intenzív ízével az egész ételkölteményt meghatározó Beethoven-felvágottat a Budapesti Fesztiválzenekar. S bár előbbiek is lenyűgöző minőségben szólaltak meg, a november 20-i (valamint 21-i és 22-i) hangverseny minden bizonnyal a Beethoven-zongoraverseny szólistája, Fejérvári Zoltán miatt marad sokak számára emlékezetes. Malina János kritikája a Muzsikában jelent meg.

A koncert Antonín Dvořák cisz-moll legendájával indult. A folyékony zenéből azonnal kitűnt, ami a koncert egészére is igaznak bizonyult, ti. hogy a fafúvós szekció ismét kiemelkedő formában játszott. A klarinét és a fuvola szólói mellett kifejezetten lágyan szólt az oboa és a fagott is. A kürtök szimfóniában történő egyszeri botlásán kívül pedig a rezes kart is dicséret illeti: ízlésesen megfogott, fényes hang jellemezte őket. A legendát a szerző 5. szláv tánca (op. 46-os sorozat) követte, melyben a zenekar ismét bebizonyította, milyen fegyelmezetten, komolyan és profin tud hozzáállni a könnyedebb zenékhez is, természetesen anélkül, hogy elvenné e művek szórakoztató jellegét. Pontos belépések, egyenletesen zakatoló kíséret, lendületes melódiák, az agogikáknál egységesen lélegző zenekar, párbeszédek ívét kirajzoló szólók, táncra ingerlő ritmusok éltették a produkciót.

Az első félidő Dvořák-blokkjának végén egy vegyeskari kompozíció, az Elhagyatva hangzott el a Fesztiválzenekar tagjainak előadásában. Nem először lepi meg a közönséget az együttes ezzel a trükkel, sőt, újabban már nem csak ráadásként állnak össze énekkarrá, de a főműsorba is beemelik a kórusműveket. Ennek okán ideje kórusként is értékelni a Budapesti Fesztiválzenekart, mely műsorfüzetében ki is emeli: felkészítő karnagyuk Philipp György. Nem csupán egy szerencsés társaságról van szó, melyben mindenkinek van füle a vokális zenéhez is, hanem a zenekar keményen képzi is magát ezekre a feladatokra. Míg máskor szólamok szerint rendbe is álltak, ezúttal ki-ki a maga hangszeres pultja mögül énekelte a cseh kórusművet. Ez az összevisszaság egyszerre bizonyult kedvezőnek és hátrányosnak az előadás szempontjából. Egyrészről nagyon izgalmas volt a szólamokat nem a megszokott irányokból, hanem a tér minden pontja felől egyszerre hallani, másrészt viszont a szólamukba nem teljesen belesimuló énekesek szólamtársaik távolsága miatt jobban kiszóltak az együttesből, mint tették volna azt, ha egymás mellett állnak. Mindazonáltal a mű igen magas színvonalon szólalt meg. Fischer Iván csuklója és ujjai finoman jelezték a legapróbb hajlításokat, zenei rezgéseket, hangpárokat is, jelzéseit pedig a kórus hibátlanul konvertálta hangokká.

November 20., Müpa

A teljes kritikát a linkre kattintva olvashatják el.