Előreugorva a konklúzióhoz, egy dolog mégiscsak kiderült aznap este: nemhogy a karmester, de konkrétan Fischer Iván a BFZ titkos összetevője. Kisugárzása, sokoldalúsága, kreativitása és profizmusa nemcsak a közönséget, de saját muzsikusait is elvarázsolja, valósággal táltossá teszi őket. A megkérdőjelezhetetlenül kiváló zenészek Fischer Iván jelenlétében tudják igazán összeadni képességeiket, és megformálni a világ egyik legjobb együttesét. A Titokkoncert vizuálisan is segített ezt belátni. A Budapest Kongresszusi Központ nagyszínpadán kívül, a közönség sorai között is elhelyeztek egy kisebb pódiumot. Amíg előbbit átrendezték, az utóbbin rendre kamarazene szólt. A zenekar házi vetélkedőjének (Végh Sándor-verseny) díjjal épp csak hogy nem díjazott produkcióit vagy a Kakaókoncertek egy-egy műsorszámát hallhattuk- sajnos csak intermezzóként. A nagy sikert mindig a fő színpadon zajló előadások aratták, de korántsem a résztvevők száma miatt. A kamaraszámokban is találhattunk kivételes pillanatokat: Ács Ákos klarinétjátéka például kifogástalan, érzékeny és színes volt. (Nem is először nyűgözött le...) Kamarapartnereivel ellentétben, rajta semmilyen izgalom nem érződött, amely a zenekarból való kiszakadásból, szólistává való előlépésből fakadhatott volna. Nem olvashattunk le az arcáról kamaratársakkal való „kötelező" összenézéseket, és ami a legfontosabb: nem akart bizonyítani vagy megfelelni. Gondosan elképzelt minden hangot, és hibátlanul át is adta őket. Egyszerre vonult vissza saját zenei világába, és figyelt gondosan társaira, alkalmazkodott hozzájuk. Félreértés ne essék, minden zenekari tag kiválóan megállta a helyét a kamaraprodukciókban is, csak éppen akarás, zaklatottság, néhol határozatlanság érzetét keltették. Amint azonban Fischer Iván keze alatt játszottak, ugyanaz a hangszer, ugyanaz a zenész kiválóbban, emlékezetesebben, egyedibben muzsikált. Ahogy Fischer percről percre elkápráztatta a közönséget a fiatal tehetségek felkarolásával, az általános zeneoktatás fontosságának látványos hangsúlyozásával (a huszonfős, Ormányos Falka névre hallgató gyermek fagottegyüttessel), a falusiaknak adott ingyenes koncertjeikkel, a zenekarából való kórus verbuválásával, szóval ahogy már-már mesébe illő jótetteiről számolt be, úgy eredetiségi bizonyítványként a szép szavakat az utolsó szünetig értékes zenékkel nyomatékosította. Semmi fakszni, semmi teátrális mozdulat. Csaknem minden alkalommal szóvá teszem azt a finom mozdulatot, amellyel Fischer Iván hosszú néma csöndet varázsol (a közönségben is!) egy-egy zenemű végére. A Titokkoncerten ezúttal a darabok másik vége ragadott magával: a precíz, tökéletes indítások. Mind a hangversenyt kezdő Brahms: Akadémikus nyitány, mind - és legfőképpen - Mendelssohn tündér-scherzója aSzentivánéji álom kísérőzenéjéből lenyűgöző határozottsággal szólalt meg. Ez a magabiztosság jellemezte végig a Fischer Iván vezényelte interpretációkat. A Varázsfuvola papjainak indulója magasztos, az Eladott menyasszony (Smetana) nyitánya pajkos, Stravinsky Tűzmadár-szvitje lehengerlő volt. Nem a karmesteri mozdulatok számítanak, hanem a lelkesedés, a zenében élés átadása. Fischer Iván szemében ott van a varázs, ott van a tűz, fuvolaként énekli, madárként viszi a zene üzenetét. Giccses vagy sem, nemigen találok más magyarázatot arra, hogy egy zenekar a saját karmesterével minden alkalommal csodát tegyen, más közreműködésével esetleg kritika tárgyává váljon. Biztonságos Fergeteges Zenélés: BFZ. Nemcsak a Fesztiválzenekar remekelt aznap este. A kivetítőkön olyan pontos, felkészült élő közvetítést láthattuk, amely egészen ritka a klasszikus zene mai tévés jelenlétében. Öröm volt mindig időben, ütemre vágva látni az épp szólót játszó zenészt; a kép méltó partnere, segítője, kiegészítője lett a hallottaknak. Visszaugorva a kezdeti gondolathoz, Fischer Iván a BFZ nyílt titka, nem most rántottam le róla a leplet. A hangverseny nem okozott csalódást, mondhatni, nem ért minket váratlan meglepetés. Ilyen titkolózásban örömmel vesz részt valamennyi zeneszerető. Az eredeti cikket itt olvashatják el.