Egy Mahler-ötödik felvétel, amely ugyanabba a ligába tartozik, mint Bernstein kitűnő bécsi élő (DG) felvétele. Míg azonban Bernstein az egészet egy magas, fennkölt perspektívából szemléli, és egyetlen „nagy képet” szemlél, addig Fischer Iván leszáll, egy sokkal intimebb referenciakeretben vizsgálja tárgyát, amelyből így kitetszik a rejtett szépség, ami megbújt az összetett szimfónia merev homlokzata mögött. Fischer mindig is értette a módját, hogyan mutassa meg egyes hangszercsoportok dallamvonalait a szükséges pillanatban, anélkül, hogy beleveszne a részletekbe. Ez viszont meggyőzni látszik a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusait, hogy tudásuk legjavát adják, és  megmutassák hangszereik jellegzetes, gyönyörű hangját. A nyitótétel 4.percénél ráismerhetünk azokra a jelekre, amelyek a zenekar játékának kivételes voltára utalnak, és amilyenekből ezen a felvételen a többi lemezükhöz hasonlóan sokat találunk. A további összehasonlítások a szimfónia Bernstein-féle felvételével egy különös dologra hívják fel a figyelmünket: Bernstein olvasata különösen az első három tételben a műnek azokat az elkövetkező sötét időket előlegező mozzanatait hangsúlyozza, és az általános szorongást mindattól, ami a huszadik század során érkezik majd. Itt mintegy megelőlegezi Mahler saját hatodik szimfóniáját.  Fischer Iván pozitívabb képet fest, ugyanakkor éppen a csodás, derűseb alaphangú Adagietto tételben érzünk valami baljós, rossz  érzést. Tökéletes, ahogy a karmester ebben a tételben képes megmutatni teljesen ellentétes érzelmeket. Már ez egyedül egészen más fényt vet a szimfóniára. Abszolút kötelezően meghallgatandó felvétel akkor is, ha több felvételen is megvan ez az erőteljes szimfónia. classicalmusicsentinel.com, Jean-Yves Duperron