A kis népek számára különös jelentőséggel bír saját kulturális identitásuk boncolgatása; ez az önvizsgálat pedig nem feltétlenül a Magyarország jelenlegi miniszterelnökétől ismert nacionalista torzképben kell megnyilvánuljon. A mai esten például szívhez szóló bájában tapasztalhattuk meg az Elbai Filharmóniában: a nyíregyházi Cantemus Gyermekkar leánytagjai népviseletben vegyültek a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei közé, és Bartók Béla két- és háromszólamú kórusműveivel – először zenekari kíséret nélkül, majd zenekari kísérettel – bűvölték el a közönséget.

Bartók vidéki népzenegyűjtő útjai során hallotta, jegyezte le, majd dolgozta fel ezeket a dallamokat, majd később is gyakran merített e forrásból. Milyen remek ötlet pont ezt a szerény, ámde oly rafinált zenét állítani két Bartók-est közül az első középpontjába a zenekar hamburgi vendégszereplése során.

Minden apró dal egy történetet mesél

A zenekar lélegzetelállító színvonalon játszott. E dalok sokszínűsége mellett a mi hazai népdalkincsünk bizony szerénynek tűnhet. A lányok Szabó Dénes irányításával minden erőlködés nélkül énekelték a szabálytalan ritmusokat, énekükben kristálytiszta és enyhén csípős árnyalatú szólamok vetekedtek egymással. Minden egyes szótagot remekül lehetett érteni; és noha a lányok a színpad egészén szétszóródva helyezkedtek el, tökéletes összhangban énekeltek, remekül variálták a hangszíneket, élesítették a kontrasztokat, így mindegyik dal egy apró történetet mesélt el. A zenészek pedig mesterien fűszerezték az éneket hol egy ellendallammal, hol pedig egy nagybőgőszólammal; játékukban ugyanaz a szerény hangvétel és szinte hallható elköteleződés jutott kifejezésre.

A koncert elején ugyanezek a zenészek Bartók vad A csodálatos mandarinját „zúdították” a közönségre. A nagyvárosi forgalom káosza tombolt a duruzsoló ritmusban és a rézfúvósok tülkölésében, a klarinét pedig egyre kifinomultabb arabeszkekben mutatta be a csalinak szánt fiatalt lányt, aki a szánalomra méltó mandarint a csapdába csalta.

Magával ragadó frissesség

A zenekar alapítója és vezetője, Fischer Iván kénytelen volt váratlanul lemondani a fellépést. Ám Káli Gábor, a beugró fiatal karmester jóval többet nyújtott a helyettesítésnél. Ugyanolyan magától értetődő természetességgel mozgott Bartók zenei nyelvezetében, mint maguk a zenészek. A csodálatos mandarinhoz szinte már színre lépésekor megadta az alaphangot, a Concerto zenekarra előadása előtt pedig az Elbai Filharmóniában is csak igen ritkán tapasztalható hangulatot teremtett.

Szinte végtelennek tűnő, nyugodt mozdulattal emelte fel a kezét, a zenekar és a hozzávetőlegesen kétezer hallgató pedig lélegzet-visszafojtva követte mozdulatát. Ezután gyöngyözve, ragyogva áradt a zene a művészek hangszereiből. Az oboa keleties-fájdalmas dallamokkal bűvölt, a fuvola lágyan csicsergett, a harsonák és a tuba pedig a népünnepélyeket parodizálta; elragadó frissességükkel elfeledtették, hogy odakinn Hamburg városa, a mindennapok szürkesége, az úgynevezett való világ vár. Micsoda este volt!

Fotó: Hamburg, Elbphilharmonie/Daniel Dittus