hun/ eng
keresés
kosaram
Kakaókoncertek

Kakaókoncertek

Családias hangulatú, mesélős és a zenével barátkoztató hétvégi délutánokat ígér idén is a már több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező Kakaókoncertek sorozata az 5 és 12 év közötti gyermekek és természetesen szüleik, nagyszüleik számára.
A szimfonikus zenekarok, operaházak és a koncertrendező szakma képviselői az elmúlt évtizedekben visszafogott optimizmussal szólnak a komolyzenei rendezvények látogatóinak koráról. A zenei élet szereplőinek elemi érdekük a jövő közönségének kinevelése. Ennek felismerésében élen járt a Budapesti Fesztiválzenekar, amikor – még az „ősidőkben”, megalakulásával egy időben – elindította kakaókoncert-sorozatát. Az akkori legkisebbek mára felnőttek, s közülük sokan látogatják ma is a zenekar koncertjeit. A trükk egyszerű: végy egy ragyogóan kommunikáló muzsikust – esetünkben ez a zeneigazgató Fischer Iván személyében adott volt –, aki ért a gyerekek nyelvén, kellő humorral és lelkesedéssel vezeti be az óvodás-kisiskolás közönséget a hangszerek világába, a zenehallgatási szokásokba