Gyöngyös a Mátra peremén fekvő, közel 33 ezer főt számláló kisváros. Csodálatos későnyári nap van az öreg, színes házakkal tarkított városkában, amely mintegy egyórás autóútra van Budapesttől, ahova repülővel érkeztünk Fischer Ivánnal, az általa alapított Budapesti Fesztiválzenekar és néhány éve – immár 2018-ig meghosszabbítva – a berlini Konzerthaus zenekarának vezető karmesterével. Arno Lücker riportja.
Az 1913-ban épült gyöngyösi zsinagóga csak kívülről néz ki zsinagógának, mégpedig pontosan olyannak, ahogy egy szecessziós zsidó imaháznak ki kell néznie. Az épület belsejében egy színpadféle van felállítva, rajta a zenészek kottatartói. A belső tér felét egy ormótlan, rácsos lépcsőfeljáró veszi el, amely üresen álló raktárterekhez vezet, ezek most egy televíziós csoport, újságírók és további nézők „első és második emeleti helyei”.
A koncert néhány perc késéssel kezdődik. Egyre többen igyekeznek még bejutni az alapjában véve nem kis méretű épületbe, és mindenhonnan székek kerülnek még elő. Az emberek kíváncsiak, és nem csak a zenére. Sokan minden bizonnyal először vannak itt, saját városuk zsinagógájában. Van, aki csalódott, hogy az épület belülről nem nyújt olyan pompás látványt, mint kívülről.
A Magyarországra jellemző, sokrétű, gazdag és élő zsidó kultúrát a holokauszt szinte teljesen elpusztította. A zsidó közösségek helyzete jelenleg sem a legjobb, ezt jelzik az elhagyott vagy teljesen más célra használt zsinagógák, valamint Orbán Viktor miniszterelnök és párttársai nyíltan antiszemita megnyilvánulásai. Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ezzel kíván szembeszállni. 2014 óta szerveznek hangversenyeket a Budapest környéki zsinagógákban.
Fischer Ivánnak nem célja, és nincs is rá szüksége, hogy reklámot csináljon zenekarának, sokkal inkább állást kíván foglalni az együttélés, a nyitás és a kommunikáció szükségessége mellett. A Berlini Konzerthaus szeptember eleji évadnyitóján a koncert előtt elkérte a mikrofont, és magyar emberként a magyar kormánnyal szembeni felháborodásának adott hangot, és követelte, hogy minden menekültet hagyjanak oda utazni, ahova akar. Ő maga pedig teherautókat szervezett, hogy a magyar határon a menekülteknek élelmiszert és vizet szállítson, mindezt a médiában történő hírverés nélkül.
Itt, Budapest környékén a honfitársaiért, illetve egy hitközség kultúrájáért kíván tenni. Az egyes művek között – Fischer Iván, akárcsak a zenekar férfi tagjai, kipát visel – Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség harmincas évei közepén járó vezető rabbija lép színpadra, és ad választ a kérdésekre. Mi is az a zsinagóga? Mi történik egy zsinagógában?
A program a magyar-angol zeneszerző, Seiber Mátyás (1905–1960), Puccini és Sosztakovics művei, valamint a legvégén különböző klezmer darabok. A zenészek kisebb vonós- és fúvósfelállásokban lépnek színpadra, majd később majdnem a teljes zenekar. A klezmer zene különösen magával ragadja a hallgatóságot, és minden darab után vastaps hangzik fel.
Köves Slomó és Fischer Iván terve sikeresnek bizonyul. Sok humorral fűszerezve, a világ egyik legjobb zenekara által tolmácsolt zenei aláfestéssel mutatják be a zsidó vallást.
Van: Fischer úr, honnan jött az ötlet, hogy Budapest környéki zsinagógákban koncertezzenek?
Fischer Iván: Az ötlet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijával, Köves Slomóval – aki a koncert alatt a zsinagógáról és történetéről mesélt – folytatott egyik beszélgetésünk során merült fel. Azt gondoltuk: még állnak ezek a zsinagógák, de mit lehet velük kezdeni, ha az emberek nem is ismerik őket? Ebben láttuk a lehetőséget. Sok ember, de sajnos már csak kevés zsidó él a zsinagóga közelében, és nem tudják: mi is az a zsinagóga? Mi történt korábban ebben a kisvárosban a zsidó közösségben, milyen volt az élet, amikor a zsidók még természetes szomszédnak számítottak? Hiszen a tudatlanság előítéleteket szül. Így jött az ötlet, hogy a zenével vonzzuk ide az embereket. Nem trükknek szántuk, hanem meghívásnak – egy koncertre, ahol a rabbi mesél a hallgatóságnak a zsidó hitről és a zsinagóga történetéről. A zene jó érzéseket kelt, és így lépésről lépésre leépíthetjük az előítéleteket.
Ez azt jelenti, hogy az emberek nagy része nem is tudja, hogy városuk zsinagógája hogy néz ki belülről?
Ez nagyon változó. A program keretében eddig 12-13 zsinagógában jártunk. Köztük olyanokban is, amelyeket kiállítások vagy akár koncertek révén az ott élők már ismertek. De az albertirsai zsinagóga például egy rom. Madarak röpködnek ki-be az üveg nélküli ablakokon. A koncert után megkérdeztük a közönséget, hogy ki nem járt még abban a zsinagógában. A legtöbben feltették a kezüket...
Igaz, hogy a gyöngyösi zsinagógát éveken át bútorraktárként használták?
Igen. Ezért ez a csúnya belső kialakítás. Fent még látható az eredeti galéria. De az a nagyszerű hírem, hogy hamarosan újra zsinagógaként fog működni! Van ebben a faluban egy nagyon lelkes úriember, aki elhatározta, hogy újraépíti ezt a kis közösséget. Sikerült elérnie, hogy a zsinagógát visszaadják a zsidó hitközségnek. A jövő évtől ismét lehet itt rendes istentiszteleteket tartani.
Németként itt, Magyarországon arra gondolok, hogy a nagyapáim felelnek azért, hogy a zsidó közösségek szinte teljesen megszűntek Magyarországon... és ma újra Beethovent játszanak itt...
A kelet-európai zsidóság számára a német kultúra mindig is komoly értéket képviselt. Jól emlékszem nagybátyámra, aki Goethe-kutató volt. És ez igaz a zenére is: Beethoven, Wagner– zsidók között is voltak nagy Wagner-rajongók! Ez mindig is így volt, és az emberek egy része nem is értette, miért teszik ezt a németek. Később pedig lényegében véve zavartalanul folytatódott a német kultúra csodálata. A magyarországi zsidó túlélők ugyanolyan nagy Goethe- és Beethoven-tisztelők, mint nagyapáik voltak. Ezt nagyon jónak tartom.
A Berlini Konzerthaus szeptember eleji évadnyitóján felszólította a magyar kormányt, hogy engedjék a szír menekülteket szabadon továbbutazni. Ma vagyok először Magyarországon – és természetesen vegyesek az érzelmeim. Szabad ma egyáltalán Magyarországra utazni? Nem jelenti ez akaratlanul is az Orbán-kormány támogatását?
Nem tartom jónak azt, amit a magyar kormány tesz. De sok ember van Magyarországon, akik segítik a szíriai menekülteket. Magam is részt veszek egy segítségnyújtó akcióban. Vizet és élelmiszert viszünk a menekülteknek. Épp ma indult el a teherautónk Horvátországba, az ottaniak támogatására. A komoly problémát a hozzáállás és hangulatkeltés okozza, amelyet a kormány és a kormánybarát többség közvetít. A menekültekre nem emberként, hanem a nemzeti hagyományokra leselkedő veszélyként tekintenek. Ez a félelem eltúlzott és egyáltalán nem megalapozott. Le kell építeni ezt a félelmet. Itt és most fel kell venni a harcot, és meg kell beszélni a dolgokat.
A teljes eredeti cikket itt olvashatják el.
