Éppen az Egyesült Államokban koncertezik. Hol lép fel, és milyen darabokkal?

Fejérvári Zoltán: Michinganben játszom,  először a Gilmore Keyboard Festival keretében. Egy meglehetősen kiadós műsort állítottam össze Schumann, Janáček, Bartók és Schubert műveiből. Ezt a programot eljátszom még egyszer a New York állambeli Union College-ban, majd Dvořák f-moll trióját fogom több ízben előadni Bostonban, Washingtonban, Philadelphiában és New Yorkban.

Nagyon sokat utazik a világban, közben viszont szeretne sok időt tölteni a családjával pilisi otthonukban. Ezek szerint a montréali versenygyőzelem és az azóta átélt sikerek nem eresztik. Nehéz ellenállni az újabb és újabb felkéréseknek?

F.Z.: Lehet, hogy mondtam valami hasonlót, de talán más kontextusban. Természetesen nagyon szeretek otthon lenni, ezért is hagytam fel a tanítással többek között. De utazni és játszani is nagyon szeretek. Még bőven abban a stádiumban vagyok, amikor az ember – amit lehet – elvállal. Repertoárt kell szerezni és ehhez koncertek kellenek. És annyira sokat azért nem vagyok úton...

Soroljon fel néhányat a legutóbbi fellépései közül!

F.Z.: Montréalba már többször visszahívtak, legutóbb augusztusban léptem fel a Viree Classique fesztiválon. De nem csak a verseny hozott koncerteket, sőt. A tavalyi szezonban egyike voltam azon szerencsés zongoristáknak, akiket Schiff András kiválasztott a „Building Bridges” elnevezésű projektjébe. Ennek keretében jónéhány európai városban adhattam szólóestet, többek között Berlinben és Brüsszelben.

Vagyis valóban nagy „hídépőtőnek” számít! A Fesztiválzenekar három novemberi koncertjén Fischer Iván vezényletével Beethoven 1. zongoraversenyét játssza, amelyről tudni lehet, hogy Beethoven 28 évesen maga játszotta el.  Úgy hírlik, ez az egyik kedvenc darabja, ha nem a legkedvesebb. Miért?

F.Z.: Most a legkedvesebb, mert vele foglalkozom. De valóban, régre nyúlik vissza a kapcsolatom a darabbal, sok, szinte gyerekkori élményem is tapad hozzá. Egyszerűen visszahozza számomra azt az életszakaszt, amikor a Beethoven-zongoraversenyekkel ismerkedtem. Hallgattam a lemezeket és minden hang egy reveláció volt. Fantasztikus volt ezeket a műveket először hallani. Ezt a frissességet képviseli számomra a C-dúr zongoraverseny.

Nemrég azt mondta, Beethoven korai és késői „őrültségei” között volt egy „normálisabb” szakasz a zenei életművében, ami nem igazán érdekli. Jobban vonzzák az „őrültségek”, vagy az a vidámság és humor, esetleg a nagy kontrasztok, amelyek az 1. zongoraversenyt is jellemzik?

F.Z.: Természetesen. A humor és a vidámság mindenképpen. Némileg az őrültség is, ami érthető, hisz az őrültségbe könnyebb belebújni előadóként, mint a normalitásba. Persze mit jelent az, hogy normális? Tudom, én mondtam, de elég szerencsétlen kifejezés...

Hogyan instruál Fischer Iván? Volt egy szép és emlékezetes koncertjük, amikor szólistaként lépett fel a zenekarral. Hasonlóan gondolkodnak? Vagy vannak vitáik?

F.Z.: Eddig mindössze egyszer dolgoztam vele szólistaként – még évekkel ezelőtt Bartók 1. zongoraversenyével. 25 éves fejjel azt a művet játszva nem éppen azon járt az eszem, hogy vitázzak. A zenekar tagjaként zongorista és cselesztás minőségemben is sokszor játszottam a keze alatt az évek során. Azt nagyon szerettem, élvezetes volt.

Miután 30 évesen megnyerte a Montréali Nemzetközi Zongoraversenyt, „jó időben érkezett hivatalos visszajelzésnek” tekintette a díjat. Mennyi időnként van az embernek szüksége egy-egy ilyen jól időzített visszajelzésre?

F.Z.: 30 évenként biztos. Igazából nem tudom. Ez most elindított egy folyamatot, ami megy a maga útján. A többit meglátjuk.

Fejérvári Zoltánt november 20-án, 21-én és 22-én hallhatják játszani a Budapesti Fesztiválzenekarral a Müpában. December 1-én pedig Varsóban muzsikálnak együtt.