Mi volt az Ön személyes útja a Mahler-szimfóniákhoz? Szerelem volt első hallásra?
Amikor Bécsben tanultam, Leonard Bernstein Mahler-ciklusának a próbáit és koncertjeit látogattam. Különleges élmény volt. Akkoriban a bécsi zeneakadémisták körében egyfajta kultusza volt a Mahler-szimfóniáknak.
A korábbi nagy Mahler-interpretátorok közül kiket tart a legtöbbre, és mit tettek ezek a karmesterek hozzá a zenéhez, amit fontosnak tart e zeneszerző megközelítésénél?
Soha nem szeretem az interpretáció szót használni, mert a zenének nincs rá szüksége. Mahler mindent megírt a zenéjében, a művei könnyen érthetőek. Tulajdonképpen furcsa, hogy annyiszor félreértik, miközben a legapróbb részletig mindent igyekezett jelölni a kottában. A régi generációból Mengelberget csodálom, akinek a kottáit le is másoltam, mert tele vannak érdekes jegyzetekkel. És jól ismerte Mahlert.
Melyik szimfóniák állnak a legközelebb Önhöz, és van-e olyan, amelyet „nehéznek” tart, akár a szerkezete, akár az érzelmi utazás miatt?
Mindegyik könnyen érthető. Kivéve a Nyolcadikat, amelyet sohasem fogok vezényelni, mert úgy érzem, nincs hozzá kulcsom. És igyekszem elkerülni a Hatodikat, mert tragikusan fejeződik be, és számomra megkérdőjelezhető, hogy ez erkölcsileg helyes-e. De még a Hatodik szimfónia is közel áll hozzám, tökéletesen tudok vele azonosulni.
Mint tudjuk, rengeteg különböző elemből épül fel a Harmadik szimfónia hat tétele, mégis, Ön szerint mit szeretett volna Mahler „mondani”, amikor megírta ezt a művet?
Mindegyik szimfóniája önmagában teljes, és mindegyiknek megvan a maga átfogó és egységes világképe. Persze hangulatukban eltérnek egymástól, és a Harmadik szimfónia talán a boldogabbak közé tartozik. Az utolsó tétel végtelen dallama tiszta, áradó isteni szeretetnek tűnik, de fájdalmas is. A mahleri szépség mindig fájdalmas, mert túl gyönyörű ahhoz, hogy elviselhető legyen.
Ön szerint elérte a célját? És mit gondol, a Harmadik az utazás végét jelenti Mahler számára, vagy csupán egy állomás a későbbi szimfóniák felé vezető úton?
Ebben a korszakában Mahler a zenei gondolatait a világról alkotott naiv, gyermeki elképzelésekkel ötvözte. Ehhez vagy a Des Knaben Wunderhorn verseit használta, vagy valamiféle angyali egyszerűséget. Még Nietzsche nagyszerű költeményében is megvan ez a naivitás. A célját maradéktalanul elérte. A Harmadik tökéletes szimfónia, nem lehetne jobban megírni. Később más irányban haladt tovább.
Melyek a legnagyobb kihívások, amelyekkel a Harmadik szimfóniát vezénylő karmesterek szembesülnek? És vajon ezek ugyanazok a kihívások, amelyekkel a zenekar találkozik?
Meg kell érteni a zenei frázisokat. Az oboistának lágy szellőben lengedező virággá kell változnia. A harsonásnak egy ősi, óriási teremtmény hangján kell megszólalnia, amelynek hatalmas, érző szíve van. A timpaniművészeknek meg kell érteniük, hogy a szimfónia végén ők harangok. A karmesternek abban kell segítenie, hogy a zenészek legyőzzék hangszereik korlátait, és képesek legyenek felülemelkedni rajtuk.
Az első tétel a Mahler által valaha komponált összes tétel közül a leghosszabb. Mit gondol, miért akarta, hogy arányait tekintve a mű többi tételéhez képest ennyire monumentális legyen?
Valószínűleg a komponálás közben alakult így. Nem hinném, hogy Mahler előre eltervezte volna a hosszúságot. Egy bizonyos ponton túl a zene saját magát írja.
Mennyire nehéz külön kezelni a mű monumentalitásából adódó technikai követelményeket a kísértéstől, hogy elvesszünk Mahler érzelmi palettájának végletei között?
Számomra ez egyáltalán nem okoz nehézséget. Mahler kivételes őszintesége nagyon sokat segít. Olyan utazásra invitál, amely teljesen logikusan halad előre. Persze az embernek félre kell tennie ez egóját a darab vezénylésekor, ám ez minden zeneszerzőre érvényes.
Vannak, akik Mahlert önmagában tobzódó és fegyelmezetlen szimfóniakomponistának tartják. Van ebben valami?
Igen, hiszen nála a forma nem olyan tiszta, mint mondjuk Beethovennél vagy Brucknernél. Mahler olyan zenét ír, amely egyenesen a lelkéből fakad, mintha valaki csak beszélne és beszélne. Mint egy pszichoterápiás ülésen. Ez a közvetlenség, ez az előre meg nem tervezett forma teszi olyan szokatlanul őszintévé.
Mahler csak 51 éves volt, amikor meghalt. Ön szerint a Kilencedik (vagy Tizedik) szimfónia után milyen irányban haladt volna tovább? Lehet, hogy elapad az energiája, vagy szakít a tonalitással?
Szerintem elképzelhető, hogy egészen más irányba fordul. Mint az idős Verdi, aki megírta a minden addigi művétől különböző Falstaffot. Esetleg egy Mahler-komédia? Vagy egy Mahler-opera? Ki tudja?
Az Ön Mahler-ciklusából már csak a VII. és a VIII. szimfónia hiányzik. Van valami oka annak, hogy ezeket hagyta utoljára?
Nincs, és a Hetedik hamarosan meg is jelenik. A Nyolcadikra pedig soha nem vállalkozom.
Mahler III. szimfóniája Fischer Iván vezényletével a Channel Classics-nél jelent meg.
