Fischer Iván magyar karmester sötét bőrkanapén ül az elegáns londoni szálloda halljának félhomályos zugában, és reggeli kávéját issza, feketén, cukor nélkül. – Van egy tanácsom zenészek és fiatal karmesterek számára – kezdi, és kis hatásszünetet tart. – Gyilkolhattok. – Újabb szünet. – Kacérkodhattok. – Megint szünetet tart. – Gyűlölhettek. – Szünet. – Lehettek agresszívak. Lehettek érzelgősek. – Ismét vár, és kissé elmosolyodik. – A zenében megengedettek mindazon dolgok, amelyeket igyekszünk megfékezni magunkban.
Fischer nyugalmas, pörgős r-ekkel és ízes magánhangzókkal teli, kifejező előadásmódja a tompa világításban olyan érzetet kelt, mintha éjszakai eszmecserét folytatnánk. Az öt országon átívelő Kékszakállú-turné ötödik állomásán Fischer bevallja: nem híve a turnézásnak, és jobban szereti a próbákat a fellépéseknél. – A mű felderítése a finomítási szakaszban: engem ez motivál a legerősebben – szögezi le. Egy előadóművész szeret ismételni, én viszont egy ponton ráébredtem, hogy valószínűleg inkább újító alkat vagyok. Lehet, hogy pályát tévesztettem. Nem vagyok tipikus karmester, de annyi baj legyen. Vagy talán nem vagyok a megszokott karmestertípus.
Fischer hivatása a „néha bántó”, valamint a „nyugtalanító és felemelő” hangok megszólaltatása – legyenek ezek a Don Giovanni hangjai, amelyet saját rendezésében hoz az Edinburghi Nemzetközi Fesztiválra, vagy Mahler Harmadik szimfóniájának hangjai, amely a legfrissebb felvétele a Channel Classics-nél készülő sorozatában, melynek kapcsán hangsúlyozza, hogy nem lesz teljes Mahler-ciklus: „a Nyolcadikat nem csinálom meg. Ennek a szimfóniának nem értem az arányait. Annyi érdekesség van még; miért kéne konvencionálisan teljes ciklust csinálni? Ez nem elég ok arra, hogy elvezényeljem a Nyolcadikat.
A 66 éves Fischer a berlini Konzerthausorchester és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) között osztja meg az idejét. Elmondása szerint, mikor jövőre lejár a berlini szerződése, nem vállal újabb állandó tisztséget. Vendégkarmesterként jó ideje gyümölcsöző kapcsolatban áll a Royal Concertgebouw Orchestrával és a Berlini Filharmonikusokkal. Szóval, csak a legkiválóbb zenekarokkal foglalkozik? – Nézze, mi az, hogy „kiváló zenekar”? Az egyikben nagy egyéniségek játszanak. A másik rendkívül fegyelmezett. Ezek különböző kritériumok. Szerintem nincs még egy zenekar, amelyik annyira innovatív, odaadó és összetartó lenne, mint a Budapesti Fesztiválzenekar. Ez teljesen egyedi.
Fischer olyan kultúrába született bele, amelyet majdnem elpusztított a háború. Egyik nagyszülőjét Buchenwaldban ölték meg, egy másikat Auschwitzban. A szülei Budapesten bujkálva maradtak életben. Már bécsi diákként, amikor csellót, zongorát és vezénylést tanult, kezdett elszakadni „a Karajan-féle ízléstől, amelyben mindennek szépnek kellett lenni, mindent le kellett kerekíteni” – mondja. 1976-ban megnyerte a Rupert Alapítvány karmesterversenyét, majd a korai sikert számos küzdelmes, boldogtalan év követte. Egyik zenésztársa, aki a nyolcvanas években kollégája volt a Kenti Operában, „elragadó, szexi és szétszórt alak”-nak nevezte. Korrekt a megállapítás? – Hááát... Ami húsz-harminc éve szétszórtságnak tűnt, az valószínűleg elégedetlenség volt. Elégedetlen voltam azzal, ahogy játszottunk, de nem igazán láttam a kiutat. Ma már látom.
1983-ban Fischer megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, ezt a kivételesen sokoldalú együttest, amelynek repertoárján Mozart, Csajkovszkij, Bartók, Beethoven, Brahms, Wagner és Mahler, valamint sajátos, jellegzetesen ízes hangú közép- és kelet-európai népzene egyaránt szerepel. – Ez az intuíciónkból és a ritmus szabadságából fakad. Arra bátorítjuk a zenészeinket, hogy játsszanak kreatívan, ne érjék be az instrukciók követésével és az engedelmességgel. Kulturális örökségük sokrétű. – A teljes Habsburg Birodalom. Bécsi hatás, cigány hatás, orosz hatás, balkáni ritmusok, s ez így együtt hihetetlen zenei gazdagságot teremt.
Ezt a sokféleséget Fischer szerint egybemosták a Bécsi Filharmonikusok messze földön ünnepelt újévi koncertjei. – Hazugabbat el se tudtam volna képzelni – mondja. – A közönség bevonul az aranyozott nagyterembe, és azt hiszi, hogy amit hall, az a bécsi stílus? A Habsburg Birodalom ennél sokkal színesebb, ellentmondásosabb és izgalmasabb világ volt. Tele cigányokkal, szerbekkel, románokkal, magyarokkal, zsidókkal, csehekkel, különösen Johann Strauss idején. Most meg ebbe a díszcsomagolásba bújtatják Bécset.
Mindig is eljátszottam egy alternatív újévi koncert gondolatával, mivel az első világháború előtti Bécsben, amikor a fiatal Hitler ott lakott, hatalmas volt a feszültség a németek, csehek és zsidók között. Mindennek Mahler állt a közepén – a kellős közepén –, hiszen zsidó létére próbált nem zsidóként viselkedni. Hallja a politikai feszültséget Mahler zenéjében? – Teljes mértékben. Tisztán hallom. Ez volt Bécs. Johann Strauss „bájossága”? Annál azért egy kicsivel több. Az első világháború feszültsége, amely később megszülte a másodikat, és az összes többi feszültség, amit azóta is érzünk.
Fischer nyíltan bírálja Orbán Viktor magyar miniszterelnök nacionalista politikáját és retorikáját. Tavaly – a jelek szerint megtorlásként – Budapest önkormányzata 640.000 eurónyi összeggel kurtította meg a BFZ költségvetését. – Azt hiszem, amit most átélünk, az egy ellenreakció. Nem nagyon aggódom miatta. Úgy vélem, Európa végül egységes lesz.
A BFZ a pénzmegvonás ellenére folytatja kiterjedt tevékenységét: klasszikus zenei éjféli koncerteket ad fiatal felnőtteknek, illetve hangversenyeket autista gyerekeknek, akik nem autista testvéreikkel közösen élvezhetik a zenét, valamint országszerte fellépnek a zsinagógákban. – Az egyik faluban pingpongteremmé alakították a zsinagógát, egy másikban első ízben nyitották meg a romot a koncert kedvéért.
Fischer elképzelései a zenei előadásról folyamatosan alakulnak. Amikor Beethoven Pastorale-szimfóniáját játssza a BFZ-vel, egy a színpad közepére helyeztetett facsemete köré ülteti a fafúvós szólamvezetőket, a vonósok közé. Idén New Yorkban, Beethoven Kilencedik szimfóniájában a kórus tagjait flashmobszerűen szétszórta a nézőtéren. – Életemben először éreztem, hogy működik a szimfónia, a közönség észleli, hogy „ő is énekel, meg ő is – ezek mi vagyunk”.
Az edinburghi Don Giovanni annak a modern rendezői sorozatnak a folytatása, amellyel Fischer 2010-ben jelentkezett. – Azért csináltam ezt a testközpontú rendezést a 16 színésszel, hogy a színpadképet a testükkel hozzák létre, és így Don Giovanni szemével láthassam a világot, az ő erős szexuális késztetésével és olthatatlan szomjával. Szexfüggőségről van szó? – Igen. Ma, gondolom, pszichiáterhez küldenénk, de a 18. században csak a pokol jutott neki. Ki bünteti meg? Csupa előítéletekkel, elvárásokkal teli ember. Nem vitás, hogy nőcsábász és gyilkos, de képes elfogadni saját magát, és nem akar a bevett normák szerint élni.
Fischer tisztában van vele, hogy az egyidejű dirigálás és rendezés az egocentrizmus vádját vonhatja maga után. – A rendező úgy gondolja, közelebb kell vinni az operát a mai közönséghez. A karmester úgy gondolja, ő a főpap, akinek tiszteletben kell tartania azt, ami a kottában áll. Ezek sarkosan eltérő mentalitások. A közelmúlt tendenciája, a fülnek repetitív, a szem számára újító megközelítés nem az egyetlen út. Én valami autentikusabbat keresek.
E célból alapít fesztivált a vicenzai Teatro Olimpicóban. A színházat 1585-ben, nem sokkal az opera születése előtt építette Andrea Palladio. Peri- és Monteverdi-művek özönére számítsunk? – A legkevésbé sem. Épp ellenkezőleg. Az izgat, hogy mindent játszhassunk ebben a színházban, kortárs operát is.
Fischer maga is szerez operákat, és 2001 óta ír egy részben elméleti, részben visszaemlékezéseket tartalmazó könyvet. – Arról, hogy mi történt. Hogy miként jött létre. Bizonyos hibák is szerepelnek benne. Számomra a BFZ 33 éve óriási siker. Nem a hírnevünkre gondolok. Meg akartam reformálni a szimfonikus zenekar nevű jelenséget, azt, ahogy a közösséget szolgálja, és azt hiszem, tulajdonképpen sikerült.
Addig vezényel, míg ki nem hullik a kezéből a pálca? – Nem, nem! Boldog vagyok, amikor komponálok. Boldog vagyok, amikor rendezek. Boldogan elmélkedek a világról és a jövőről. Hosszú listám van az elvégzendő dolgaimról. És nem hiszem, hogy az a legfontosabb, hogy egy pálcával hadonásszak.
