hvg.hu: Azt nyilatkozta, hogy egyre aktuálisabb a tiszaeszlári vérvád témája ma Magyarországon. Ezt az is alátámasztja, hogy két éve a Parlamentben egy jobbikos képviselő konkrétan is felidézte ezt a 19. századi történetet. Mennyire rizikós ma Magyarországon bemutatni egy erről szóló operát? Fischer Iván: Nem kell egy politikusi felszólalásnak túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Sokkal fontosabb, hogy az emberekben milyen érzések, előítéletek, hamis legendák alakulnak ki, és amikor én aktualitásról beszéltem, inkább ilyesmire gondoltam. Arra, hogy milyen könnyen gyanakodnak, háborognak az emberek gonoszságot sejtve, és milyen könnyen vádolnak meg valakit. A tiszaeszlári per leggroteszkebb része az, hogy voltak, akik valóban elhitték ezt a képtelen vádat. Miért lenne rizikós erről operát írni? A művészet feladata az, hogy tükröt tartson akkor is, ha abba kínos belenézni. hvg.hu: Önre eddig is „ellenségként” tekintett a mai hatalom, aki az ország rossz hírét kelti külföldön. Milyen volt a visszhangja az ősszel a Millenárison tartott előadásoknak? Nem erősödtek fel ezek a hangok? FI: Nem hiszem, hogy ellenségként tekintenek rám. Gyakran tapasztalom, hogy elismerik azt a munkát, amellyel a magyar kultúrát képviseljük az egész világon, csodálatos és az egész világon ünnepelt zenekarommal együtt. Nemrég a Köztársasági Elnök úr részt vett az egyik koncertünkön Belgiumban. A zenekar állami támogatása is megnyugtató, stabil. Szerintem ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy van véleményem a hazai társadalmi folyamatokról, aggódva figyelem az eseményeket, és ennek, ha kell, hangot is adok. Azt szeretném, ha megszívlelnék a gondolataimat, hiszen az ország javát akarom akkor, amikor felhívom a figyelmet a nacionalizmus és a rasszizmus veszélyeire. A Vörös Tehénnek csodálatos visszhangja volt. A New York Times címlapján méltatta, és számos országban tudósítottak róla. Rengeteg gratuláló üzenetet kaptam azoktól, akik hallották az októberi bemutató előadásokat. Emellett eltörpül az a néhány szélsőjobboldali ellenséges cikkecske, szóra sem érdemes. hvg.hu: A Medián nemrég végzett kutatása minden ötödik magyarnál „zsidóellenes érzületet” mutatott ki (ez az arány a 90-es években még 10 % körül volt). Képes lehet egy opera arra, hogy valamilyen szemléletváltást generáljon? Parti Nagy Lajos azt mondta, hogy a mű elsősorban a megbékélésről és megbocsátásról szól. FI: Valóban arról szól, mégpedig a hamis tanúzásra rávett fiú belső, önmagával való megbékéléséről. Ez egy hosszú, néma jelenet, csak zene, szavak és ének nélkül. Azt halljuk, ami a fiú fejében forog. Azért is szeretem különösen ezt a jelenetet, mert a közönségnek is van ideje gondolkozni. Dehogy akarok én az operámmal bárkit is átnevelni, befolyásolni. De ha valaki el akar gondolkodni saját korábbi szemléletén, arra itt van lehetőség. A szemléletváltás mély, lassú, belső folyamat, mindenkinek a magánügye. Itt egy eltévedt, manipulált, gonoszságra rávett 14 éves zsidó fiú megtisztulási kísérletéről van szó, ha valaki a nézőtéren hasonló dolgokat érez, az már hatalmas siker. hvg.hu: 30 éve, Erdély Miklóssal találták ki, hogy megírják ezt a történetet. Miért épp most vette elő? FI: Mindig úgy éreztem, hogy a tiszaeszlári történet az esszenciája annak, ami ezt az országot kettéfeszíti, megosztja, és bajba taszítja. Erdély Miklós csodálatos, látnoki művész volt. Amikor a "Verzió" című filmet megrendezte a nyolcvanas évek elején, ő ezt megérezte, holott akkoriban az antiszemitizmust a szőnyeg alá söpörték. Nagyon tetszett neki az operatervem, különösen az, hogy a magyar folklór és a zsidó dallamok egymás mellett szólaljanak meg. Nagy kár, hogy megbetegedett, és nem írtuk meg akkor. Csak azért tettem félre a gondolatot, mert úgy gondoltam, Erdély Miklós nélkül nincs értelme. Most meg azért vettem elő, mert ez a sok mocsok kikerült a szőnyeg alól. hvg.hu: Azt mondta, hogy ez egy groteszk darab. Hogy lehet egy ilyen súlyos történet groteszk? FI: Inkább nevetséges a történet, például a tömeg lincshangulata, amely Kossuth szavaira ájult tiszteletbe megy át, bár arra, hogy mit mond, nem nagyon figyelnek oda. Rendkívül groteszk, hogy mindenkinek véleménye van, nem hagyják magukat a tényektől befolyásoltatni. hvg.hu: Mostanában komoly vita folyik arról Magyarországon, hogy lehet-e a színház politikai színház? Mi a véleménye erről a vitáról? A Vörös Tehén egy politikai darab? FI: Nem tudom, hogy ez mit jelent. Fontos társadalmi kérdésekről mindig születtek művek, például Baumarchais Figarója vagy Brecht Mahagonnyja. Emellett minden rendezés aktuális, amelyik nem az, tehát nem a mi korunk égető kérdéseiről szól, érdektelen. A színház tükör, néha torztükör, de rólunk szól. Ez nem politika, ez a színház lényege. hvg.hu: Mennyire opera és mennyire zenés színház a Vörös Tehén? Hiszen a zenét Krúdy Gyula eredeti prózai szövegei színesítik, magyarázzák, narrálják? FI: A Vörös Tehén annak a műfajnak a rokona, amit Kurt Weill és Brecht fejlesztettek ki a húszas években. Egyszerű zeneszámok követik egymást, a cselekmény epizódok sora. Persze én a brechti műfajt is operának tartom, sőt a konvencionálisnál sokkal modernebb operának, de ha úgy tetszik, nevezzük inkább zenés színháznak. A szöveget Krúdy Gyula- és Kossuth Lajos-idézetekből raktam össze. hvg.hu: Június 23-án és 24-én a Vígszínház ad helyet a Vörös Tehénnek. Nem gondolja, hogy ez rosszat tesz a mostani igazgató, Eszenyi Enikő esélyeinek, hogy újabb ciklusra megkapja a színház vezetői posztját? FI: Mondom, nincs a darabnak köze a politikához, csak alapvető társadalmi kérdésekhez. hvg.hu: Ha van protokoll-lista, azon kik szerepelnek? Meghívják, mondjuk Vidnyánszky Attilát, Kerényi Imrét, Fekete Györgyöt, vagy esetleg a kormány tagjait? FI: Hogyne, megtisztelőnek érezném, ha a kormány tagjai eljönnének az előadásra. Vörös tehén a Vígszínházban Az Ascher Tamás és Székely Kriszta rendezte produkciót a Budapesti Fesztiválzenekar művészei, vendég szólisták, színészek, énekesek, táncosok és a Színház-és Filmművészeti Egyetem III. éves színművész osztálya adja elő.