Váradi Júlia: Nemrég a The Spectator újságírója azt írta rólad, hogy ha csak egyetlen fagottost hallgathatna egész további életében, az te lennél. Azért ilyet nem sok muzsikusról írnak le a nemzetközi sajtóban. A szakma és a közönség egyaránt nagyra tartja a munkásságodat. Hogyan és mikor kezdődött ez a mély kapcsolatod a fagottal és a zenével? (Természetesen köztudott, hogy egy rendkívüli tehetségű zenészcsaládból származol.)

Bogányi Bence: Mindig jólesik az elismerés, különösen akkor, ha nemcsak a zenekar tagjaként, hanem egyénileg is kiemelnek. Amikor a The Spectator újságírója megdicsért, épp a Fesztiválzenekar turnéján Stravinsky-t játszottunk, aki nagyon szerette a fagottot, és sok darabjában fontos szerepet adott ennek a hangszernek. Egy ilyen dicséret mindig újabb lendületet ad az embernek. Egyébként úgy szoktam mondani, hogy kilencéves koromban a fagott „kiválasztott engem”. Szerelem volt első látásra, ami a mai napig tart. Ez a világ legszebb hangszere, efelől semmi kétségem. Nemcsak a megjelenése bűvöl el, hanem a hangja is. Ritkán hallani, mégis rendkívül kifejező hangszer: mély tónusú fafúvósként különösen éneklő és érzékeny hangon szólal meg, ezáltal pedig könnyen megérinti a közönséget.

V. J.: Hogy adódott, hogy éppen Helsinkiben kezdtél komolyabban fagottot tanulni?

B. B.: Nagy szerencsém volt, hogy bár Magyarországon születtem, több országban is élhettem. Helsinkibe a szüleim munkája miatt kerültem, és ott kezdtem el fagottot tanulni. Később már saját érdeklődésem vitt tovább, főként a skandináv országokba, ahol különböző zenei kultúrákkal és hagyományokkal ismerkedhettem meg. Tanulmányaim és későbbi szakmai pályafutásom során ez a kötődés hatalmas előnyt jelentett, és jelent mind a mai napig. Óriási ajándéknak érzem, hiszen rengeteg különböző stílust, hagyományt és interpretációs módszert sajátíthattam el, amelyekből a mai napig is sokat profitálok.

V. J.: A skandináv és a német zenei életben elismert név vagy, hiszen szinte minden jelentős helyszínen felléptél, sőt, tanítottál, szólamot vezettél, és komoly sikereket értél el.

B. B.: Talán annak is köszönhető, hogy nem sodródtam azzal az árral, amely a mai nemzetközi tendenciákban egyre inkább megfigyelhető. Miután szinte már mindent megmutattak a zenészek, sokan inkább abban versengenek, ki lesz az új irányzatok éllovasa – ki játszik gyorsabban, hangosabban a többieknél. Ez a fajta verseny sosem vonzott. Számomra mindig a minőség volt az elsődleges szempont. Talán éppen ezt ismerték fel az északi országokban és Németországban is: a perfekcióra való törekvésemet és azt a szenvedélyes elköteleződést, egyfajta fanatizmust, amely jellemző rám.

V. J.: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a BFZ-vel és hogy érzed magad, ha velük játszol?

B. B.: Igazán nagy öröm számomra, hogy több olyan világhírű zenekarral is szoros munkakapcsolatba kerülhettem, amelyekben rengeteget tanulhattam. Ez muzsikusként nemcsak a mindennapi kenyeret jelenti, hanem a mai napig lelki táplálékot is ad számomra. Berlinben a Konzerthaus zenekarában játszottam, ott ismerkedtem meg Fischer Ivánnal, az ő vezényletével muzsikálhattam. Ez az együttműködés vezetett oda, hogy Iván meghívott a BFZ-be, amiért rendkívül hálás vagyok. Azóta rendszeresen koncertezem vendégművészként a zenekarral és nagyon jól érzem magam velük.

V. J.: Concertino-sorozat következő koncertjein Jean Françaix ritkán hallható versenyművének szólóját játszod. Mit érdemes tudni erről a sokszínű darabról és a szerzőjéről?

B. B.: Különleges élmény számomra ez a koncert, hiszen szólistaként állhatok a színpadon. Bár fizikailag csak néhány lépéssel vagyok előrébb a zenekarhoz képest, ez a kis távolság óriási jelentőséggel bír, hiszen teljesen más szerep hárul rám, mint amikor a zenekar részeként játszom.

Ez a darab Jean Françaix egyik játékos, kedves, hangulatos műve, mely jazzes elemekre épül, és ez külön örömmel tölt el. Françaix rendkívül modern és izgalmas szerző – minden alkalommal, amikor előadom a műveit, újabb és újabb részletek tárulnak fel előttem. Ezúttal egy kis vonóskar kísér – mindössze tizenegyen játszanak, és mindenkinek saját szólama van, így bizonyos értelemben mindenki egy kicsit szólista is. Bár régóta dolgozunk együtt, nincs biztos recept arra, hogy mitől lesz igazán jó egy előadás – az adott este hangulata, a pillanat varázsa döntő szerepet játszik.

Természetesen a koncertet a lehető legaprólékosabb felkészülés előzi meg, de az előadás mégis másképp szól. A közönséggel való kommunikáció mindig izgalmas, hisz nekünk kell új és új ösvényeket kitaposva utat találni hozzájuk, és soha nem tudhatjuk előre, hogyan alakul majd az este.