Az egyik legszenvedélyesebb mezzoszopránként tartja számon a szakma. A Kékszakállú Juditja igazi nagy szenvedélyekről tesz tanúbizonyságot. Jól gondolom, hogy ez nagyon is személyére szabott szerep, nem véletlen, hogy sokadszor énekli?

Vizin Viktória: Köszönöm az elismerő jelzőt. Örülök, hogy az előadói koncepciómról, egyben a természetemről kapok visszajelzést. Judit több okból személyes ügyem. Amikor először megtalált a szerep 2009-ben (Fischer Ádám egy este kétszer, két koncepcióval) más cél mozgatott. Akkor még csak az motivált, ami mára már felszínessé vált számomra: a színészi adottságaim megmutatása. Viszont a hosszú próbafolyamat során ráébredtem, hogy milyen végtelenbe keveredtem. Judit pontosan az a szerep, amit nem eljátszani kell, hanem zsigereimben átélni. Ez az élmény fájdalmas és csak akkor éli át hasonlóan a közönség ezt a kemény pszichózist, ha az énekes nemcsak jól énekel, hanem merészen felvállalja önmagát az egy emberéletnyi hosszúságúnak tűnő, valójában egy órás műben.

Sokan, sokféleképpen értelmezik ezt a csodálatos pszichológiai misztériumjátékot. Az biztos, hogy a férfi és nő viszonyának bonyolultsága áll a darab középpontjában. Ebből a szövevényes és megoldhatatlan történetből mit tart a legfontosabbnak?

V. V.: A megoldhatatlanságot, a Descartes-i körforgást, az egymás iránti vonzódásba való megőrülést, belehalást. Az élet egyik legizgalmasabb alkotóeleme a nemek harca. Bartók tökéletesen azonosult a problémával és annak ábrázolásával (5. ajtó – kvintkör legtávolabbi hangnemeinek használata például)

Wagner operáiban, de a Carmenben, A víg özvegyben, a Falstaffban és még jó néhány más nagy operában játszott főszerepeket. Bartók Kékszakállúja nagyon más típusú feladat? Vagy az ember ugyanúgy készül rá, mint bármilyen más szerepre?

V.V.: A darab megtanulása és újratanulása minden szerepnél ugyanúgy zajlik, de a lelki felkészülés más. Csak nagyjából tudom, hogy mekkora lelki teher lesz a produkció. Én minden szerepemet a saját életemre alapozom (hol kis, hol nagyobb múltbeli tapasztalattal). Ez azt jelenti, hogy régi lelki sebeket szaggatok fel direkt, hogy teljesen valós legyen a pszichoanalízis, a történet. Egy új alkotói gárdával ugyanúgy megyek az ismeretlenbe, mint Judit a várba. Nem tudom, hogy ki, mit, milyen szinten fog kihozni belőlem. Ez nagyon izgalmas.

Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral – tudomásom szerint – most lép fel először. Mennyire ismeri őket és mit gondol, van-e olyasmi, amit velük feltehetően másként kell csinálni, mint az eddig ismert zenekarokkal?

V. V.: Nagyon régóta várom ezt az együttműködést. Fischer Ivánt egy egészen különleges, szenvedélyes embernek tartom, aki tűzön-vízen képes keresztülvinni az egyébként szenzációs elképzeléseit. Ebben a felállásban ő itt az igazi Kékszakáll. Zenekarával együtt egységben hatalmas erőket képes megmozgatni. Karizmatikus jellem.

Cser Krisztiánnal már énekelt. Hogyan szoktak egymásra hangolódni? Mit kell ehhez tenni a próbákon? Például beszélgetnek-e előtte magáról a szerepről és a tartalomról?

V.V.: Krisztiánnal most fogom először énekelni a Kékszakállút, viszont van egy nagyon intim szál, ha lehet félreértések nélkül ezt a szót használnom. 2013-ban készített rólunk Éder Vera fotóművész egy csodálatos Kékszakállú fotósorozatot. A fotózás 9 órát vett igénybe és pontosan azokon a lelki stációkon mentünk keresztül, ami a bartóki zenében található.

A mostani koncerten nagy szerepe lesz a népzenének, hiszen a Kékszakállú herceg várát megelőzően Bartók Román népi táncok és Magyar parasztdalok című művei hangoznak el. Ez a programrész befolyásolhatja-e az opera előadásának módját? Vagy az előzményeknek nem tulajdonítanak szerepet?

Mindennek van előzménye, így nem lehet elsiklani az egyedi párosítás mellett. Biztos vagyok benne, hogy a mély gyökerek segíteni fognak az egy más aspektusból való felkészüléshez.