Talán a fenti jelzővel írhatom le legjobban a megújult Zeneakadémiát. Aurelio barátommal péntek este a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén jártunk. Autómat a Városligetben hagyva, gyalog sétáltam végig az Andrássy úton, háromnegyed hétkor értem a Zeneakadémia hatalmas épületéhez.10-15 ember várakozott velem együtt a bejutásra; néhány perc múlva kinyitották az ajtókat, és beléphettünk a megújult épületbe. Szokatlan volt a Liszt Ferenc térről besétálni, korábban mindig a Király utcai bejáraton közelítettük meg a hangversenytermet. Az új rendszer azonban jobb, egyrészt szélesebbek az ajtók, másrészt a vendég így éppen szembe találja magát az emléktáblával. A belső díszítés lenyűgöző. A különféle modern táblákat (vészkijárat, tűzcsap, stb.) sikerült esztétikusan beleolvasztani a környezetbe. A ruhatárban és az ajtókban kedves, fiatal hoszteszek fogadnak. A ruhatár használatának díja 180 Ft, amiről még nyugtát is kapunk. A mosdó kissé szűkre méretezett, de tiszta (leszámítva a pisszoárok alatt fénylő, félrehullott cseppeket, amik elsősorban férfitársaim gondatlanságának köszönhetők). A lépcsőház és az emeleti rész talán még pazarabb a maga díszeivel, freskóival és a kék gömbökkel. A nagyterembe lépve eláll az ember lélegzete. Tényleg olyan, mint egy szentély. Az elképesztő méretű tér az orgonával, alatta a címerrel, a hatalmas erkélyek, ólomüveg-ablakok, kárpitok, szobrok és a sok apró motívum együtt: pazar látvány. Az erkélyen ugyancsak szűk a hely: amikor leültem, a térdem az előttem lévő szék támlájába fúródott. Emiatt kellemetlen az is, amikor helyünkről felállva a belső székekhez engedjük a későn érkezőket. Előny, hogy a terem légkondicionált, végig kellemes szobahőmérsékletű levegővel árasztották el a nézőteret. Érdekes volt, hogy a nézők között alig láttam fiatalokat (30 alattiakat), zömmel középkorú felnőttek és nyugdíjasok ültek a teremben. Koncert etikettből viszont sokan vehetnének egy órát: a mellettem ülő hölgy a zongoraverseny andante-tétele alatt cicergett a negró cukorka fóliájával; máshonnan susmorászás hallatszott előadás alatt; s persze nincs koncert egy-egy hangosabb köhögés, fulladás, vagy szaftos tüsszentés, esetleg telefoncsörgés nélkül. Amint a karmester leengedte a kezét, az egész közönség szipogni, krákogni, prüszkölni kezdett, mintha egy tüdőszanatóriumban lennénk. És végül a muzsikáról: a Budapesti Fesztiválzenekar vendége az orosz karmester és zongoraművész, Mihail Pletnyov volt. A művész úr ezúttal a zongoránál foglalt helyet (az est karmestere Takács-Nagy Gábor volt). A koncert Liszt: Mazeppa című szimfonikus költeményével kezdődött. Ezt követte Mozart C-dúr zongoraversenye. A vastapsot Pletnyov ráadással köszönte meg: Chopin Desz-dúr noktürnjét adta elő: számomra ez volt a legkülönlegesebb része az estének A szünet után Mendelssohn "Reformáció" szimfóniáját hallhatta a közönség. Ráadásként Mendelssohn "olasz" szimfóniájának lassú tételét szólaltatta meg a kiváló zenekar. Sajnos nem tudom leírni azt a hatalmas élményt, amit ez a koncert adott, de az biztos, hogy a koncertterem mennyezetének ólomüveg-borítású lámpáiba foglalt hat szó – dallam, ritmus, összhang, fantázia, poézis, szépség – mind képviselte magát ezen a hangversenyen.