A rendezvény egy rövid workshoppal kezdődött, melyre a meghívott vendégek Hajdu Szabolcs rendező, Bucsi Réka animátor és Tasi Bence a Korda Filmstúdió képviselője voltak. A beszélgetésből több mindent megtudhattunk a rendezők munkafolyamatairól általában, – és arról, mivel foglalkoznak jelenleg – de képet kaptunk a fesztiválokhoz fűződő személyes érzéseikről is. Bucsi Rékához időben is közel állt ez utóbbi téma, hiszen épp a Berlinalén frissen szerzett tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Hajdu Szabolcs pedig a személyes visszacsatolást hiányolja a nagy fesztiválokból. Egy látványos bemutatón keresztül megismerhettük a Korda Filmparkot, ahova a pályázat nyertesei ellátogathatnak. A workshop – vélhetően tudattalanul – legfrappánsabb átkötése a későbbi gálára, Hajdu Szabolcs által hangzott el. Számára a legérdekesebb része a filmkészítés munkafolyamatának az, amikor a filmkészítők „felöltöztetik a menyasszonyt”, vagyis zenét illesztenek a mozgóképhez. A beszélgetés után megkezdődött a filmes pályázat díjátadó műsora. A Művészetek Palotájában található Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben gyülekeztek a nézők, akik a döntőbe került egy-egy versenyfilm levetítése utáni tapssal jelezték – vélhetően rokoni vagy baráti – kapcsolódásukat a kisfilmek készítőihez. A pályamunkák, a négy döntőbe jutott film alapján kiegyenlítettnek tűntek. Bár a zsűri egyik tagjának, Hajdu Szabolcsnak az értékeléséből megtudhattuk, hogy – a pár perces rövidfilmektől egészen a hosszabb alkotásokig, a videoklip-szerű művektől a műfaji filmes próbálkozásokig – nagyon sokszínű mezőny alakult ki. A zsűritag a pályázat összesítése során egy további érdekes tendenciára hívta fel a közönség figyelmét. A beérkezett művek közül számos alkotásban megjelent a „kiszolgáltatott nő”, aki menekülni kényszerül az erőszaktól sújtott jelentől, vagy épp a múlt sötét emlékeitől. Valóban érdemes elgondolkodni, hogy mitől vált ez felkapott témává egy középiskolások körében megrendezett versenyen. A minden értelemben nyertes film, a Drága Papa! is ezt a jelenséget használta fel. A pályamunka, a legjobb film kategória díját, a közönségdíjat, és a Daazo elismerését is kivívta magának. Szatmári Andrea és Stellek Bálint alkotásának sikere talán abban rejlett, hogy a kötelező zenei elem (Franz Schubert VIII. ‘Befejezetlen’ szimfóniájának egyik tétele) nem kerekedett felül a dramaturgián, – ezzel vezetve maga mögött a narrációs elemeket és képi megoldásokat – hanem sokkal inkább társként csatlakozott az elbeszéléshez. Schubert zenéjét aláfestésként használták a filmben, megteremtve a hangulatot és fokozva a feszültséget. Mindehhez kiváló választás volt a narrátor, aki egyes szám első személyben, hol naivan romantikus, hol kétségbeesett hangjával játszva, már-már a zenéhez hasonló módon igazodott a képi világhoz. A zenehasználaton és szép képi megoldásokon kívül, a műben megjelenített jelmezek és sminkek is hűen szolgálták a kisfilmet. Ezek tükrében pedig már a döntő előtt sejteni lehetett a verseny végkimenetelét. Mindenképp meg kell említeni Csordás Eszter Teremté az ember című kisfilmjét, melyben videoklip-logikát követve szépen megkomponált képek pörögtek a szemünk előtt, nem csekély filozófiai továbbgondolkodásra késztetve a nézőt. A díjátadó színvonalát kétségkívül a Budapesti Fesztiválzenekar műsora nyújtotta. Az est során elhangzott Schubert VIII. ‘Befejezetlen’ szimfóniájának első tétele, mely a legnépszerűbb választásnak bizonyult az alkotók körében. A zene elemi erővel áramlott a közönség felé. Ettől bennem a verseny sokatmondó elnevezése – Lásd, amit hallasz! – fordított értelmet nyert: Hallgasd, amit látsz!