Az első BFZ-s élményem, ahol már nem közönség voltam, hanem zenész, egészen pontosan 1992 nyarához kötődik. Nagyon forró nyár volt.

Zeneakadémistaként kisegítő lehettem a zenekarban, a Vörösmarty téren koncerteztünk, még ott állt a Filharmónia épülete. Részleteket őrzött meg az agyam, például hogy basszus-klarinétoztam és talán Csajkovszkij Hattyúk tavából is játszottunk részleteket.

Hamar jött a komolyabb felkérés, még ugyanezen a nyáron elkísérhettem a zenekart a Proms Fesztiválra, Londonba. Már a Selmeci utcában volt a próbaterem, az épület szinte félig még mozi volt, a korábbi „Óbuda” mozi, az utolsóként vetített filmek ki is voltak plakátolva a jegypénztár mellett. Annyira meleg volt, hogy sokan törülközővel a nyakunkban játszottunk, de mit ne vállaltunk volna a Promsért.

A BFZ az a hely, ahol akármilyen kezdő vagy, a legnagyobbakkal játszol, őket segítheted a hangszereddel. Liszt Esz-dúr zongoraversenyét például Kocsis Zolival adtuk elő. Aztán Bartók Kékszakállújában Komlósi Ildikót és Polgár Lászlót kísérhettem basszusklarinéton.

Szeptemberben próbajáték következett, majd felvettek a Fesztiválzenekarba először ösztöndíjjal, aztán egy évre rá teljes értékű tagként. A zeneakadémiai záródiplomámat már a BFZ-vel játszhattam. Mozart klarinétversenyét egyszer a Vigadóban, egyszer a Selmeci utcában is előadtuk. A vizsgaelőadásaimon Fischer Iván volt a karmester, és Takács-Nagy Gábor a koncertmester. Egy egészen kicsit zavarbaejtő volt. 😊

Inkább ne is számoljuk ki, hány év telt el azóta, mondjuk inkább, hogy ez a zenekar lett az életem.

Ács Ákos pályáját itt ismerhetik meg.