
Prokofjev-fesztivál
„Polgár. Európai. Zongorista.” Így mutatja be magát három szóban az az Igor Levit, aki a Fesztiválzenekar élén március 17-én, 18-án és 19-én, három koncerten Prokofjev valamennyi zongoraversenyét eljátssza. Nemcsak a versenyművek cserélődnek napról napra, de a szimfonikus darabok is, így a közönség a három esten további két szimfóniát, egy nyitányt és két szvitet ismerhet meg a szerző életművéből, mindezt Fischer Iván vezényletével.
Az elképesztő vállalkozást Prokofjev első és utolsó zongoraversenye, valamint 5. szimfóniája nyitja. A második koncerten a héber témákra írt nyitány, a csak a legbátrabb pianisták által műsorra tűzött 2. zongoraverseny és a Csajkovszkij előtt tisztelgő Hamupipőke-szvit vezeti a közönséget egy mesés zenei utazásra. A harmadik estén A három narancs szerelmese operaszvit, valamint a Klasszikus szimfónia mellett Prokofjev leghíresebb és egyben leghagyományosabb zongoraversenyét, a háromtételes harmadikat, majd a negyediket is meghallgathatja a közönség.
Prokofjev zenéje egyszerre teátrális és mélyen őszinte, mintha a lelke darabjait tárná elénk. A sűrű zenei szövet mögött egy olyan beszélgetés rejtőzik, amelybe minden hallgató bekapcsolódhat.
Kapcsolódó események

Nagyzenekari koncert: Prokofjev – 1.
Levit, Fischer

Nagyzenekari koncert: Prokofjev – 2.
Levit, Fischer

Nagyzenekari koncert: Prokofjev – 3.
Levit, Fischer